Washington további 200 katonát küld Szíriába

Az erősítés feladata a nem megfelelően kiképzett helyi önkéntesek felkészítése a Rakka elleni műveletre.

MTI
2016. 12. 10. 10:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erősítéssel különleges erők is érkeznek Szíriába. Feladatuk, hogy tanácsokkal segítsék a kurd és az arab erőket, és támogassák toborzási, kiképzési és szervezési tevékenységüket.

Carter egy védelmi konferencián beszélt arról, hogy Barack Obama elnök a múlt héten hagyta jóvá további katonák Szíriába küldését.

„Azzal, hogy erőinket egyesítjük helyi partnereinkkel, folyamatosan szorítjuk a markunkat az Iszlám Állam torkán, minden irányból és minden téren nyomást gyakorolunk rá” – hangsúlyozta a Pentagon vezetője.

Washington leghatékonyabb szövetségesei az Iszlám Állam elleni küzdelemben Szíriában a kurd többségű milíciák, amelyeket viszont a szintén a terrorszervezet ellen fellépő Törökország ugyanolyan terrorszervezetnek tekint, mint az Iszlám Állam.

Egy neve mellőzését kérő amerikai védelmi forrás elmondta: a 200 fős erősítés feladata a nem megfelelően kiképzett és felszerelt helyi önkéntesek felkészítése lesz a Rakka elleni műveletre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.