A szülő is felel gyereke bűneiért Japánban

Egy fiút nemi erőszakkal vádoltak. Anyja sajtótájékoztatón kért bocsánatot miatta. De honnan ered ez a szokás?

Japán kultúrájának szerves része az alázat és a bocsánatkérés. Ennek egy speciális módja a „sadzai kaiken”, vagyis az „elnézést kérő sajtótájékoztató”, ahol cégvezetők a nyilvánosság előtt olvasnak fel egy dokumentumot, amely őszinte és érzelmes, felelősséget vállaló, szinte vallomás arról, hogy mit rontottak el.

De nem csak fejesek azok, akik újságírók hadán keresztül közvetítik megbánásukat. 2016 augusztusában a színésznő Takahata Acuko kért bocsánatot 22 éves fia bűneiért. A fiatalt nemi erőszak vádjával tartóztatták le. Bár később vádemelés nélkül elengedték, Takahata már azt mondta, hogy felelősséggel tartozik fia cselekedeteiért.

Az eset nem az első volt és nem is az utolsó. A televíziós személyiség Monta Mino 2013-ban mondott le, miután 31 éves fiát rablási kísérletért letartóztatták. „Erkölcsi felelősséggel tartozom, mivel az apja vagyok” – mondta akkor Monta a sajtótájékoztatón.

De nem csak a közismert szülők tartanak ilyen eseményeket. Amikor egy 26 éves férfi 19 embert késelt halálra egy Tokió közelében lévő fogyatékkal élők otthonában, édesapja a munkahelyén olvasott fel bocsánatkérő levelet.

A szokás nem csak abból fakad, hogy a japán kultúrában a szülők felelősek azért, hogy milyen gyermeket nevelnek. Ennél ősibb gyökerei is vannak a nyilvános mea culpának még a szamurájok korából. A XV–XVI. században a szabályok megengedték a bűnözők családtagjainak megbüntetését. A szamurájok elsődleges kötelessége hűbéruruk szolgálata volt, ezért akár gyilkolni is joguk volt. Az Edo-korszakban a Tokugava-bakufu már írott szabályokban rögzítette a vérontás engedett és tiltott indítékait. A hűbérúr ellen elkövetett bűncselekményért a bűnöző családtagjaival is végezhetett a szamuráj.

A kollektív felelősségvállalás az Edo-korszak végéig, 1867-ig életben maradt. A közösségek nemcsak a költségeken, de a tetteik következményeiben is osztozkodtak. Ez a hagyomány a korszak vége után is bizonyos formában a japánok életének része maradt. Bár íratlan szabályok, de attól még a japánok szemében fontosak ahhoz, hogy harmóniában élhessenek.

A BBC Mundo által megszólaltatott japán pszichológus, Szato Naoki szerint a nyugatiak ezt azért nem érthetik, mert náluk a gyermek önálló személy, míg a japánoknál inkább tulajdonukként tekintenek rá. És mint ilyen, felelősséggel tartoznak cselekedeteiért.