Juttatásokkal éltek vissza menedékkérők Németországban

Különbizottságot hoztak létre az esetek kivizsgálására.

MTI
2017. 01. 02. 7:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jörn Memenga elmondása szerint az esetek többsége olyan szudáni menekültekhez köthető, akik több százezer menedékkérővel együtt 2015 nyarán érkeztek Németországba. A Norddeutscher Rundfunk (NDR) nevű regionális közszolgálati médiatársaság által feltárt csalások értéke Memenga becslése szerint összességében több millió euróra (több száz millió forintra) rúghat.

A hamburgi központú NDR első, ezzel foglalkozó riportja szerint az érintett menekültek többször is regisztráltatták magukat, hogy több helyről is hozzájussanak a szociális segélyhez.

A braunschweigi vizsgálóbizottság elnöke szerint az elkövetők többsége három-négy helyen jelentkezett be, különböző személyi adatokkal. „Volt, hogy szakállt növesztettek, de esetenként csak szemüveget öltöttek magukra vagy rövidebbre vágták a hajukat, de mindig különböző vezetéknevet használtak.” A túlterhelt köztisztviselők nem jöhettek rá a csalásra – állította Memenga, felidézve, hogy a menekültválság csúcsidőszakában naponta kétezer embert regisztráltak.

Memenga azt mondta, hogy az elkövetők egyike 12 nevet használt, és így mintegy 45 ezer euró (közel 14 millió forint) jogtalan támogatást kapott.

A 250 ezer lakosú alsó-szászországi város ügyésze szerint valószínűtlen, hogy az elkövetők bármelyikét is bíróság elé tudnák állítani. „Mire hamis személyazonosságukat leleplezték, legtöbbjük már továbbállt” – mondta Julia Meyer.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.