Pénteken teszi le az esküt Washingtonban Donald Trump, az Egyesült Államok negyvenötödik elnöke. A novemberi választáson a Republikánus Párt színeiben induló, korábban választott tisztséget nem viselő és a politikától magát távol tartó milliárdos a kampány folyamán jóval esélyesebbnek vélt demokrata riválisát, Hillary Clintont győzte le. Trump jelentős politikai változások szándékát vázolta a kampányban és az átmeneti időszak két hónapja alatt. Azonban továbbra is nagy bizonytalanság övezi, hogy ezekből ténylegesen mit is akar, és mit tud megvalósítani.
Magyar szempontból az Oroszországgal szemben tanúsított „új hidegháborús” fellépés jövője, a transzatlanti gazdasági és szövetségesi kapcsolatok témaköre a legfontosabb, de globálisan alighanem ezeknél is jelentősebb kérdés, hogy Trump miként viszonyul majd Kínához, s folytatni kívánja-e az Egyesült Államoktól megszokott intervenciós politikát.
A beiktatási ünnepségsorozat több napig tart ugyan, ám a lényeg, az elnöki eskütétel helyi idő szerint délben (magyar idő szerint este hatkor) lesz az amerikai törvényhozásnak helyet adó Capitolium lépcsőjén. Trumpot a legfelső bíróság elnöke, John Roberts esketi fel. Mégpedig a két bibliára: az egyik egy családi példány lesz, amelyet az ingatlanmágnás skót származású édesanyjától kapott, a másik pedig az a kötet, amelyre Abraham Lincoln is esküt tett 1861-ben.
A hagyományoknak megfelelően a még élő korábbi elnökök is utódjuk mellett lesznek a ceremónián: a most távozó Barack Obamán kívül Jimmy Carter, Bill Clinton, és George W. Bush teszi tiszteletét, az utóbbi édesapja, a 92 éves George H. W. Bush kórházban van. Mivel a legmagasabb rangú vendégek feleségeikkel együtt jelennek meg, így Trump eskütételét közvetlen közelről kísérheti végig Hillary Clinton is, aki élete legnagyobb kudarcát köszönheti riválisának. Az eskü után így annak is tanúja lehet, ahogy az új elnök elmondja beiktatási beszédét.
Ennek elhangzása után Trump és Pence, valamint kíséretük gyalog teszik meg az utat új otthonukig, a Fehér Házig. A két és fél kilométeres útvonal két oldalán várhatóan milliók figyelhetik majd a menetet. A várakozások szerint sok ellentüntető számára is itt kínálkozik a legjobb lehetőség, hogy hallassák a hangjukat.