A magyar és az orosz elnök menetrendszerű találkozójának előestéjén nagy a találgatás, hogy milyen kézzel fogható eredményeket hozhat Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor újabb eszmecseréje, mivel lehet megfejelni a régóta napirenden lévő energetikai kérdéseket. Noha a nyugati–orosz kapcsolatokban az ukrajnai válság nyomán bekövetkezett elhidegülés és az uniós szankciók miatt erre rendkívül kis mozgástér van, egy terület azért maradt, ahol úgy a kényszer, mint az igaz korlátozott lehetőség adott az együttműködésre. A honvédség máig túlnyomórészt szovjet-orosz eredetű haditechnikájának fenntartását célzó lépésekről van szó, amelyeket a 2014–15-ben bevezetett európai uniós szankciók sem lehetetlenítettek el: ezeket (egyes nyugati hadiipari érdekek figyelembe vétele mellett) már csak azért sem szabhatták túl szigorúra, mert a keleti NATO-tagállamok haderőinek manapság éppen serkenteni kívánt működését lehetetlenítette volna el, ha mindennemű karbantartási és alkatrészszállítási ügyletet is megtiltanak Moszkvával.
Hogy erre van mód és szándék, azt a tavalyi tapasztalatok is alátámasztották: Orbán Viktor 2016. januári moszkvai látogatását követően a Honvédelmi Minisztérium (HM) nyáron az orosz eredeti gyártói (OEM) jogokat gyakorló céggel kötött, közel négymilliárd forint értékű szerződést négy darab Mi–17-es szállító helikopterének nagyjavítására, annak ellenére, hogy ilyen munkálatok elvégzésére szövetséges, EU- és NATO-tagországban is lett volna lehetőség. A gépeket szeptember elején szállították ki a Vertoleti Rosszii Novoszibirszkben lévő üzemébe, és idén érkezhetnek haza, hogy ismét szolgálatba álljanak az évek óta folyamatosan helikopterszűkében lévő szolnoki helikopterbázison.
Már akkor felmerült, hogy ha ez az ügylet sikeresen zárul, azt újabb nagyjavítási megrendelések követhetik. Lázár János kancelláriaminiszter egy korábbi kormányinfón homályosan utalt erre a lehetőségre, amikor további gépekre, köztük harci helikopterekre utalt. A Mi–17-es és Mi–8-as szállítógépek mellett a honvédség ugyanis Mi–24-es harci helikopterekkel is rendelkezik, melyeket hivatalosan annak ellenére nem vontak ki a rendszerből, hogy 2013-ban – nagyjavításra vonatkozó döntés és alkatrész hiányában – leállították a repülésüket, fontos képességtől fosztva meg a honvédséget. Elméletileg most ezek is sorra kerülhetnek, ahogy három további Mi–17-es is. Igaz, ez utóbbiak közül kettővel bürokratikus gondok vannak, mert egy, a kétezres évek elején még Magyarországon elvégzett átalakítás során nem kértek engedélyt az oroszoktól, így a szakmai álláspontjuk szerint azok a gépek mai állapotukban „nem léteznek”.
Az orosz helikopterüzlet folytatása mellett szól az is, hogy a kormány minden jel szerint levette napirendről azt a 2013-as tervét, hogy nyugati forrásból, új építésű gépekkel megteremti (mintegy 172 milliárd forintért) a nemzeti helikopterképességet. A legutóbbi honvédségi pletykák arról szólnak, hogy új, nyugati forgószárnyasokról szóló döntés már kizárt a 2018-as választások előtt. Nem marad más hátra, mint a meglévő gépek fenntartása, nagyjavításokkal, alkatrészbeszerzésekkel, esetleges korszerűsítésekkel. A döntések kihatását jól mutatja, hogy a Mi–17-esek egy nagyjavítással újabb nyolc év naptári és kétezer óra repülési üzemidőt kapnak.
A napokban egy újabb információ is alátámasztotta, hogy a kormány még belátható ideig „orosz vonalon” tartja a honvédség helikopteres képességét. A HM ugyanis kiírt egy beszerzést 7+3 készlet fedélzeti rádiónavigációs berendezésre Mi–8-asai és Mi–17-esei számára. Noha nem kiemelkedő tételről van szó, a beruházás azt bizonyosan jelzi, hogy nem egy-két éven belül kerül sor a gépek cseréjére, ahogy azt a HM-ben, különösen a NATO-val való együttműködésért felelős területeken dolgozók remélték a legutóbbi időkig.
Ha a javításokkal együtt szerényebb korszerűsítésre is sor kerül a gépeken Oroszországban, például mindegyik példányon megteremtik az éjjellátó szemüvegek használatát, az lehetővé teheti, hogy ezt a megszerzett, majd a Hende-érában elvesztett képességet helyreállíthassák a szolnoki alakulatnál.
