Bombát küldtek a német pénzügyminiszternek

A minisztérium postázórészlegén vették észre a gyanús táskát, nyitásra élesedett volna a halálos küldemény.

MTI
2017. 03. 15. 18:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csomagbombát küldött egy ismeretlen merénylő szerdán a német szövetségi pénzügyminisztérium berlini székházába.

A rendőrség közleménye szerint a csomagra a minisztérium postázórészlegében figyeltek fel. A teret és a szomszédos irodákat kiürítették, majd a csomagot röntgenkészülékkel megvizsgálták, és végül elszállították a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) hatástalanító telepére, mert nem tudták megállapítani a tartalmát.

A gyanús küldemény az első vizsgálatok alapján tűzijátékoknál használt porkeveréket tartalmazott, amely a csomag felnyitásakor súlyos sérüléseket okozhatott volna. A csomagot és az ügy hátterét vizsgálják, a nyomozást az LKA robbanószerrel kapcsolatos ügyekkel foglalkozó osztálya vezeti – áll a közleményben.

A Bild című lap szerint a küldeményt Wolfgang Schäuble pénzügyminiszternek címezték, és rutinszerű ellenőrzésen figyeltek fel rá. A röntgenfelvételek alapján megállapították, hogy gyanús drótokat tartalmaz. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt részleteket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.