Felborult egy dévai diákokat szállító kisbusz

A sofőr elaludt a volánnál, és a jármű letért az útról.

MTI
2017. 03. 20. 13:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dévai magyar tannyelvű Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjait szállította iskolába az a kisbusz, amely ma reggel felborult Vajdahunyad és Déva között – írták erdélyi magyar hírportálok. A buszban utazó diákok súlyosabb sérülések nélkül megúszták a balesetet.

A kisbusz Vajdahunyadról szállította a térség egyetlen magyar iskolájába a gyermekeket. A Maszol.ro című portál közlése szerint a tizenhat diák közül a legkisebb második osztályos, a legnagyobb tizenkettedikes volt. A sofőr elaludt a volánnál, a jármű letért az útról, és felborult. A rendőség 0,34 mg/l alkoholkoncentrációt mutatott ki a 61 éves sofőr leheletében.

Kocsis Attila Levente, a dévai gimnázium igazgatója a Krónika című napilap internetes oldalán közölt nyilatkozatában elmondta, a gyerekek egy részét a dévai, másik részét a vajdahunyadi kórházba szállították. Minkét kórház illetékesei arról tájékoztatták, hogy a diákok állapota jó, illetve nagyon jó, egyikük sincs veszélyben.

„A kórházba szállított gyerekek közül hárman maradnak bent megfigyelésre egy-két napot, ők a fejüket fájlalják, és szédülnek, de sem a laboratóriumi eredmények, sem a komputertomográfos vizsgálatok nem mutattak ki sérülést. Az ijedtségen és horzsolásokon kívül szerencsére nem esett nagyobb bajuk” – mondta az igazgató.

A Maszol.ro úgy értesült, nem az a sofőr ült a volán mögött, aki rendszeresen vezeti a járművet. Az igazgató a elmondta, a buszt egy szállítási vállalat működtette, a történtek után az iskola szerződésbontásra készül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.