Kína támogatottja lett Hongkong első női vezetője

A BBC és a Reuters szerint tüntetések kísérték a választást.

MTI
2017. 03. 26. 7:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányzót nem közvetlenül választják, hanem egy 1200 főből álló választási kollégium dönt róla titkos szavazással. A választási kollégium ismert politikusokból, üzletemberekből, tudósokból, vallási és társadalmi vezetőkből áll.

A szavazás idején a hongkongi kiállítási és konferenciaközpont épületét körülzárta a rendőrség, a környékbeli utcákat ugyancsak lezárták, tartva attól, hogy demonstrálók érkeznek a helyszínre, hogy követeljék az általános választójog bevezetését, tiltakozva Peking beavatkozása ellen Hongkong „belügyeibe”. Megerősítették a biztonságot a pekingi központi hatalmat képviselő állami intézményeknél is, de a voksolás idején nyugalom volt a város utcáin – írja az MTI.

A külföldi sajtó – a Reuters hírügynökség és a BBC – viszont tüntetésekről számolt be. A Reuters szerint a demokráciapártiak és a Carrie Lamot támogatók is felvonultak – utóbbiak az új kormányzót éltették. A tiltakozók viszont a voksolásnak helyet adó épület előtt összetűzésbe kerültek a rendőrséggel.

Az 59 éves Carrie Lamot a kormányzóválasztás abszolút esélyesének tartották, ő volt a hivatalban lévő adminisztráció második embere. Legfőbb riválisa John Tsang volt pénzügyminiszter volt, és csupán 365 voksot gyűjtött. Bár Tsang népszerűbb volt a honkongiak körében, mégis Lam győzött, mert Peking őt támogatta.

A hétmillió lakosú, különleges kínai közigazgatási státust élvező városállam az „egy ország, két rendszer” elve alapján egyfajta autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához.

Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking az utóbbi években rövidebbre fogta a gyeplőt, és többször megpróbálta növelni befolyását. A három évvel ezelőtt komoly, „esernyős forradalomnak” elnevezett tiltakozási hullám kezdődött ez ellen, a demokráciapárti tüntetők hetekre megbénították a kikötőváros egyes részeit. A tavalyelőtti szeptemberi parlamenti választásokon több autonómiapárti képviselő is bekerült a hongkongi törvényhozásba, ami arra utalt, hogy az elégedetlenséget nem sikerült orvosolni, csupán a szőnyeg alá söpörni.

A híradások szerint Carrie Lam 777 voksot gyűjtött össze a közel 1200 fős választási kollégiumban. Ahhoz, hogy győzzön már az első fordulóban, 600 szavazat is elég lett volna, vagyis nem lesz szükség második fordulóra. Lam lesz a világ egyik pénzügyi és kereskedelmi központjának számító város első női kormányzója.

A választást fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották a Kína különleges közigazgatási övezetének számító Hongkongban. Öt évre választották meg a végrehajtó hatalom vezetőjét.

Hongkong hivatalban lévő kormányzója, Leung Csung-jing tavaly decemberben jelentette be, hogy nem kívánja meghosszabbítani mandátumát. Családi és személyes okokra hivatkozott, de elemzők rámutattak arra, hogy Leung nem volt túl népszerű Hongkongban.

A szociológus végzettségű Carrie Lam nagy tapasztalatot szerzett a közigazgatásban, 36 éve dolgozik a hongkongi adminisztrációban, és az elmúlt években több fontos tisztséget töltött be: 2007-tól 2012-ig fejlesztési miniszter, majd ezután főminiszter volt. Két gyermeke van, és hithű katolikus.

Kormányzói kinevezéséhez Peking jóváhagyása is szükséges, de ez csupán formalitásnak tekinthető, mivel a kínai vezetés eleve őt támogatta. Július elsején veszi át a kormányzói tisztséget Leungtól – aznap fogják ünnepelni a huszadik évfordulóját annak, hogy Hongong visszakerült Kína fennhatóság alá, és ebből az alkalomból várhatóan odalátogat Hszi Csin-ping kínai elnök.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.