Légitámadás ért egy szíriai börtönt

A támadásban legalább tizenhatan meghaltak.

MTI
2017. 03. 25. 10:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A londoni székhelyű szervezet közölte, hogy a halálos áldozatok között rabok és őrök is vannak.

Az OSDH szerint a támadást az orosz légierő gépei hajtották végre, amelyek 2015 szeptembere óta támogatják a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsimet a fegyveres ellenzékkel szembeni harcokban.

Az emigráns szervezet beszámolójából kiderül, hogy a légi csapások után az őrök tüzet nyitottak azokra a rabokra, akik megpróbáltak elszökni, így lehet, hogy az incidensnek további áldozatai is vannak.

A Szíria északnyugati részén található, Törökországgal határos Idlíb tartományban az OSDH adatai szerint március közepe óta legalább 59 civil – köztük 22 kiskorú és 19 nő – vesztette életét, és több mint 160 ember megsebesült a szíriai hadsereg légi- és tüzérségi támadásaiban.

Rakkán kívül Idlíb a második olyan szíriai tartományi főváros, amely kicsúszott a kormányerők kezéből. Idlíbet 2015 márciusában foglalta el az iszlamista és dzsihadista felkelőcsoportokat – köztük az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető, akkor még an-Nuszra Front néven ismert, de mára Dzsabhat Fatah as-Sámra átkeresztelt mozgalmat – tömörítő Dzsejs al-Fath (Hódítás Hadserege). Az északi országrészben található Rakka az Iszlám Állam (IÁ) ellenőrzése alatt áll, és a dzsihadista szervezet szíriai fellegvára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.