Londoni merénylet: újabb letartóztatások

A nyomozás során Masood motivációira és kapcsolataira összpontosítanak.

MN
2017. 03. 24. 5:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A támadás elkövetője, az 52 éves Khalid Masood születési neve Adrian Russell Ajao – közölte pénteken Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese. Hozzátette: a merénylettel összefüggésben két újabb, „jelentős” letartóztatás történt. Rowley 50 sebesültről beszélt, közülük 31 embernek van szüksége kórházi kezelésre. Elmondta, hogy a nyomozás során Masood motivációira és kapcsolataira összpontosítanak.

A The Guardian azt írja, a támadó 1964-ben, karácsonykor született. Állítólag korábban számos bűncselekmény – köztük fegyverbirtoklás és súlyos testi sértés – miatt is elítélték, börtönben is volt. Meg nem erősített értesülések szerint az 52 éves férfi születési neve Adrian Elms, de a BBC arról számol be, hogy a rendőrség szerint több álnevet is használt.

A BBC úgy tudja, Khalid Masood Birminghamben bérelte ki azt a Hyundait, mellyel elkövette a merényletet. A bérlés során tanárnak mondta magát, ám valójában sosem dolgozott pedagógusként. A rendőrség közölte, Masood először 1983 novemberében, rongálás miatt került a rendőrség látókörébe.

Csütörtök este meghalt az előző napi londoni merénylet egyik sérültje, a támadásnak a rendőrök által lelőtt merénylővel együtt ő az ötödik halottja. A Scotland Yard bejelentése szerint egy 75 éves férfi sérültről van szó, akit a londoni King’s College egyetemi kórházban ápoltak. A rendőrség pénteken közölte, hogy a férfi neve Leslie Rhodes.

A merénylet két másik civil halálos áldozata egy kétgyermekes, 43 esztendős brit nő, Aysha Frade, illetve egy amerikai turista, Kurt Cochran.

Meghalt egy rendőr is, a 48 éves Keith Palmer, akit a támadó, az 52 éves Khalid Masood a parlament kapujánál megkéselt. Masoodot ezután a parlamentnél járőröző fegyveres rendőri osztag agyonlőtte.

A halálos áldozatok száma a korábbi híradásokban többször is változott, az első beszámolók négy halottról szóltak, majd elhangzott az is, hogy öten vesztették életüket. Csütörtökön ismét négy halottról számolt be rendőrség, majd ez a szám emelkedett ismét ötre csütörtök este.

A terrorcselekményben sokan megsérültek, többségük akkor, amikor Masood járművével nagy sebességgel, több mint 250 méter hosszan végiggázolt a parlament melletti Westminster híd zsúfolt járdáján.

Tehersa May brit miniszterelnök csütörtökön, az alsóházi képviselőket tájékoztatva elmondta: a Westminster hídon elkövetett gázolásos merénylet kórházi ápolásra szoruló sérültjei között – tizenkét brit állampolgár mellett – három francia gyermek, valamint két román, négy dél-koreai, két görög és egy-egy német, lengyel, ír, kínai, olasz és amerikai állampolgár van.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.