A találkozó után Angela Merkel német kancellár arról beszélt, hogy biztonságos, szociális, gazdasági és védelmi képességeit tekintve pedig erős Európai Uniót kell felépíteni az elődök hatvanévi munkájára alapozva. Kiemelte, hogy „biztonságosabb, védelmező Európát akarunk, ami azt jelenti, hogy jobban kell védeni külső határainkat”.
Továbbá gazdaságilag erős, a digitalizáció kihívásával megbirkózó Európát és egy „szociális Európát” kell felépíteni. A szociális ellátórendszerek ugyan tagállamonként különbözőek, de gondoskodni kell alapvető követelmények érvényesüléséről, többek között a nők és férfiak munkaerőpiaci egyenlőségéről – fejtette ki a német kancellár.
Hozzátette, hogy a védelmi képességeit tekintve is „erősebb” Európát kell építeni, ami azt jelenti, hogy szorosabbra kell fűzni a védelmi együttműködést a tagállamok között, illetve a védelem- és fejlesztéspolitikai együttműködést az EU és a közösség szomszédságában fekvő térségek között. Így például tovább kell építeni a partnerséget Afrikával, hogy „ne csak nálunk legyen jólét, hanem a szomszédságunkban is”.
Angela Merkel aláhúzta, hogy a tagállamok mindezen ügyeken továbbra is együtt dolgoznak, és „néha talán eltérő sebességgel, de mindig a közösen meghatározott irányban” haladnak, mert továbbra is érvényes, hogy „Európa a jövőnk”.
Francois Hollande francia államfő azt kérte az egy hónap múlva esedékes francia elnökválasztás azon jelöltjeitől, akik az Európai Unióból való kilépést szorgalmazzák, hogy „bizonyítsák be a franciáknak, jobb lenne az EU-n kívül”. Az elnök szerint ez ugyanis „lehetetlen”.
„Vannak, akik el akarják hagyni Európát? Hát akkor bizonyítsák be, hogy jobb lenne teljesen egyedül, hogy tudnánk harcolni a terrorizmus ellen az elengedhetetlen európai szintű együttműködés nélkül, hogy meg tudnánk védeni a határainkat a parti őrség nélkül, amely ott tevékenykedik, ahol a migránsok és a menekültek érkeznek, bizonyítsák be azt is, hogy a közös valuta és a közös piac nélkül több munkahely lesz és jobb vásárlóerő” – mondta a francia elnök a Rómában szombaton tartott ünnepi csúcstalálkozót követően francia újságíróknak. „Soha nem tudnák bebizonyítani, mert lehetetlen” – tette hozzá.