Navracsics a román miniszter beavatkozását kéri

A biztos két intézmény kapcsán jelezte, sérülnek vagy sérülhetnek a magyar kisebbség jogai.

Győr Ágnes
2017. 03. 22. 10:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két marosvásárhelyi oktatási intézménnyel kapcsolatban is a román oktatási miniszter segítségét kérte Navracsics Tibor – értesült a Magyar Nemzet. Az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos a közelmúltban levélben jelezte Pavel Nastasénak, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium esetében sérültek, illetve veszélybe kerültek a magyar kisebbség anyanyelvhasználatához fűződő jogai.

A biztos az egyetem esetében rámutatott, magában a román oktatási törvényben is szerepel, hogy az intézmény mind román, mind pedig magyar nyelven elérhetővé teszi képzéseit. Ehhez képest hat évvel azután, hogy a jogszabályok érvénybe léptek, az intézményben továbbra sem oktatnak magyar nyelven, amivel az egyetem megfosztja a magyar kisebbséget az anyanyelven való tanuláshoz fűződő jogától, és szembemegy a román törvényekkel. Navracsics emlékeztetett arra is, hogy az egyetemi autonómiának is vannak törvényi korlátai.

A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium kapcsán Navracsics arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy az iskola körüli jogi eljárás miatt veszélybe került az ott tanuló mintegy négyszáz diák anyanyelven való tanulásához fűződő joga.

Mint ismeretes, a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert az ügyészség szerint annak ellenére járultak hozzá a gimnázium működéséhez 2014-ben, hogy tudták: az iskolának nincsenek meg a működéshez szükséges engedélyei. A DNA február végén az iskolában tanuló gyermekek szüleit is elkezdte kihallgatni, azt sugallván nekik, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén ráadásul arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba. Az ügy jelentős felháborodást váltott ki.

A magyar biztos Nastasénak írt levelében emlékeztetett, hogy Románia az anyanyelvű oktatás garantálására mind országos, mind nemzetközi szinten kötelezettségeket vállalt. Ezért is életbevágóan fontos biztosítani, hogy a magyar gimnáziumban az oktatás folytatódhasson, illetve új diákok is felvételt nyerhessenek oda. Sorait Navracsics azzal zárta, reméli, hogy számíthat a román oktatásügyi miniszter támogatására az említett ügyekben, s jelezte azt is, ha szükség van rá, kész akár személyesen Romániába utazni, hogy segítsen a megoldás megtalálásában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.