Nem a mecsetre céloztak az amerikaiak, mégis eltalálták

Az észak-szíriai Aleppó tartományt ért légicsapás számos halálos áldozattal járt.

MTI
2017. 03. 17. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

John J. Thomas ezredes, a Centcom szóvivője elmondta, nem mecsetet célozták – amely szerinte még mindig egyben van –, hanem az imaháztól 15 méterre fekvő épületet, ahol az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai gyűlést tartottak.

Hozzáfűzte: az amerikai hadsereg vizsgálatot indít azon állítások alapján, amelyek szerint a bombázás polgári áldozatokat követelt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerint legkevesebb 42-en meghaltak és több mint 100-an megsebesültek a légicsapásban. Az OSDH korábbi közlése szerint nem azonosított repülőgépek támadták meg a felkelők területén lévő adzs-Dzsina falu mecsetjét az ima órájában.

A falu Aleppótól nyugatra fekszik. A térségben az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció mellett légitámadásokat hajtanak végre szíriai és orosz harci gépek is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.