Öngyilkos merénylő robbantott Szíriában

Legalább huszonöt ember életét vesztette.

MTI
2017. 03. 15. 13:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt napon belül már a második ilyen terrorcselekmény történt Szíria fővárosában. A szerdait Damaszkusz központjában – az óvárostól nem messze –, az Igazság Palotája nevű bírósági épületben követte el a tettes. A merénylő bejutott a bejáraton, a rendőrség pedig megpróbálta útját állni. Ekkor hozta működésbe robbanószerkezettel ellátott mellényét.

A SANA szíriai állami hírügynökség közlése szerint a 25 halálos áldozat mellett számos sérültje is van a támadásnak.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja 29 halottról számolt be, akik zömmel civilek, és közölte, hogy sok sérült állapota válságos.

Múlt szombaton negyvenen – más források szerint 74-en – haltak meg egy kettős robbantásban Damaszkusz óvárosában. Az al-Kaida terrorszervezethez köthető szíriai szélsőséges csoport, a Dzsabhat Fatah es-Sám jelentkezett vasárnap a kettős merénylet elkövetőjeként. A csoport a világhálón tudatta, hogy két öngyilkos „dzsihadistája” hajtotta végre a támadásokat.

A szerdai merénylet elkövetőjeként egyelőre nem jelentkezett semmilyen szervezet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.