A Szemerkényi Réka nagyköveti köszöntője után mondott ünnepi beszédében Szijjártó Péter hangsúlyozta: egy új nagykövetségi épület megnyitásával mindig valami új is elkezdődik, új kezdeményezés születik. Emlékeztetett: nem messze onnan szintén valami új kezdődött el, amely mély változásokat eredményez. Ezzel arra utalt, hogy a nagykövetségi palotához közel van a Fehér Ház, az amerikai elnök hivatala és rezidenciája.
„Az új washingtoni változásoknak mi nagyon örülünk” – jelentette ki a külügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy Magyarország várakozással tekint az új típusú magyar–amerikai együttműködés elé, és kijelentette: nem túlzás azt állítani, hogy új világrend van kialakulóban, és ez így van még akkor is, ha ezt nem övezi egyetértés. „Ám ha visszatekintünk a történelemre, nem volt olyan valódi nagy változás, amelyet egyetértés övezett volna a kezdetekkor” – mondta.
Megállapítása szerint ennek a kialakuló új világrendnek az egyik legfőbb jellemzője az Egyesült Államok eddiginél hazafiasabb gazdaságpolitikája. Hozzátette, hogy Magyarország szintén erőteljes patrióta politikát próbál megvalósítani.
Szijjártó Péter kifejtette: nagy figyelemmel követik az amerikai fejleményeket, Donald Trump elnök döntéseit. Magyarország szurkol azért, hogy az elnök sikeres legyen, Amerikát biztonságos és nagyszerű hellyé tegye, hiszen ezzel biztonságosabb és nagyszerűbb lesz az egész világ is – fogalmazott.
„Rendkívüli kihívásokkal nézünk szembe: a terrorfenyegetettség minden korábbinál komolyabb, hiszen az Iszlám Állam az egész civilizált világot fenyegeti” – hangsúlyozta a tárcavezető. Utalt arra, hogy az Iszlám Állam ellen küzdő globális koalíció elkönyvelhetett ugyan nemrég sikereket, de álláspontja szerint a terrorszervezet és általában a terrorizmus elleni harcot folytatni kell a totális megsemmisítésükig. „Úgy gondolom, Donald Trumpnak igaza van, amikor azt mondja, hogy az eddiginél jóval több erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy ez a küzdelem sikeresebb legyen” – mondta Szijjártó Péter. Közölte: az Iszlám Állam leküzdését célul kitűző globális koalíció szerdai tanácskozásán a washingtoni külügyi minisztériumban javaslatot terjeszt elő, amely Magyarország iraki jelenlétének növelését szorgalmazza.