Tízezrek tüntettek a maffia ellen Olaszországban

A szervezett bűnözés áldozatairól is megemlékeztek.

MTI
2017. 03. 21. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megmozdulást Luigi Ciotti atya, a Libera maffiaellenes mozgalom vezetője szervezte, aki évek óta küzd a szervezett bűnözés ellen.

Locri a calabriai szervezett bűnözés, a ’Ndrangheta egyik fellegvára. Az olasz sajtó jelentése szerint a demonstráción részt vettek a maffia több száz áldozatának hozzátartozói is, nemcsak Olaszországból, hanem szerte Európából. Jelen volt továbbá Pietro Grasso, a szenátus elnöke is, aki korábban sikeres karriert futott be a palermói maffiaellenes ügyészségnél.

„Dél-Olaszországban nagyon sok ember gyűlöli az állami intézményeket, és inkább a ’Ndranghetát támogatja, pedig a maffia felelős a szegénységért és a fejlődés hiányáért” – mondta a La Repubblica című olasz napilapnak adott interjúban Nicola Gratteri maffiaellenes ügyész, aki szintén jelen volt a Locriban szervezett megmozduláson.

A Libera 1995-ben szervezte meg először az „emlékezés napját”, amelyen azóta minden évben március 21-én a szervezett bűnözés áldozataira emlékeznek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.