Üzentek Erdogannak: Nem látják szívesen Németországban

Üzentek a németek a kampányolni szándékozó török elnöknek: nem kérnek belőle a kormányt sértő megjegyzései miatt.

MTI
2017. 03. 21. 11:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volker Bouffier szemrehányása arra utal, hogy a helyi politikusok egyre dühösebbek a török elnök sértései miatt. Recep Tayyip Erdogan ugyanis náci gyakorlattal vádolta meg Németországot, Hollandiát és más európai államokat, amiért területükön megtiltják török politikusoknak a népszavazási kampányokat.

„Ami sok, az sok. Erdogan urat és kormányát nem látjuk szívesen az országunkban, és ezt végre meg kell értenie” – jelentette ki a DLF rádiónak nyilatkozva Hessen miniszterelnöke, aki egyúttal a Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) alelnöke. A politikus arra is utalt, hogy egy ilyen államfői látogatás biztonsági problémákat vet fel. „Aki így sérteget minket, az nem várhatja el, hogy több ezer rendőrrel védjük” – tette hozzá.

Recep Tayyip Erdogan még márciusban akart Németországba látogatni, hogy egy nagygyűlésen a török elnöki hatáskörök – vagyis saját hatalma – kiterjesztéséről szóló alkotmánymódosításra buzdítsa az ott élő török állampolgárokat. Az erről szóló népszavazás áprilisban lesz.

A berlini kormány jelezte, még nem kapott hivatalos értesítést Erdogan tervezett látogatásáról.

Merkel hétfőn ismét felszólította a török politikusokat, hogy hagyjanak fel a „náci praktikák” emlegetésével, és leszögezte, hogy a kormány a jövőben is betilthatja a Németországban tervezett török kampányrendezvényeket, ha a politikusok nem tartják be a német törvényeket.

Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány szintén CDU-s miniszterelnöke már fel is szólította a szövetségi kormányt, hogy tiltsa be az ilyen látogatásokat. „Minden államférfit, aki tárgyalni szeretne velünk, szívesen látunk vendégként, és a kellő diplomáciai protokollnak megfelelően fogadjuk, de ebbe nem tartozik bele, hogy kampányolhat. Különösen olyan vendég nem tartozik ide, aki rontani akarja országunk hitelét” – jelentette ki Haseloff a Die Welt című lapban kedden megjelent interjújában.

Szerinte Berlinnek nem az önkormányzatokra vagy a tartományi kormányokra kellene támaszkodnia a török politikusok látogatásáról szóló döntéseiben, ahogy eddig tette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.