A nők és a menekültek szenvedésére emlékeztetett Ferenc pápa

A Jézus sírját elsők között felkereső Mária és Mária Magdolna bánatához hasonlította Ferenc pápa a húsvéti, szombat éjjeli vigília során azoknak a nőknek a szenvedését, akiknek a gyermeke a szegénység, a kizsákmányolás és az igazságtalanság áldozata lett.

MTI
2017. 04. 16. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Azoknak az arcán is látszik ez, akiket lenéznek, mert bevándorlók, akiket megfosztottak a hazájuktól, az otthonuktól és a családjuktól” – mondta szentbeszédében.

A pápa a szokásokhoz híven a teljes csendben és sötétben lévő, hívőkkel teli Szent Péter-bazilikában egy szál gyertyával a kezében vonult be a templom főhajójába, és csak akkor gyulladtak fel a fények, amikor az oltárhoz ért. Ezzel egy időben megszólaltak a székesegyház három napja néma harangjai is.

Ferenc pápa felidézte azokat is, akiket megbénít a bürokrácia és a korrupció. „Ez megfosztja őket a jogaiktól, és szétzúzza az álmaikat” – mondta, utalva arra a két fő témára, amelyet az egyházfői tisztség betöltésének négy éve óta hangsúlyozott: a migránsok miatt érzett aggodalomra és a korrupció elítélésére.

„E két nő szomorúsága tükröződik azoknak az arcán, akik a városaink utcáin járva azt látják, hogy az emberi méltóságot keresztre feszítették” – mondta. Azonban ahelyett, hogy beletörődnek ebbe a végzetbe, hinniük kell a reményben, amelyet Krisztus feltámadása jelképez – biztatta őket.

A szombat esti vigília során Ferenc pápa megkeresztelt tizenegy embert, öt nőt és hat férfit a világ minden tájáról kilencéves kortól ötvenévesig, köztük kínai, malajziai, malibeli és amerikai személyeket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.