Előre hozott választásokat tartanak Nagy-Britanniában

Az erről szóló javaslatot Theresa May szerdán nyújtja be.

MN
2017. 04. 18. 10:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Június 8-án előre hozott választásokat tartanak Nagy-Britanniában – mondta Theresa May. A brit kormányfő szerint azért is van szükség az idő előtti voksolásra, hogy ne a brexittárgyalások legnehezebb időszakára essen majd. Mint mondta, biztonságra, stabilitásra és erős vezetésre van szükség. Úgy véli, ez az egyetlen módja a biztonság garantálásának a következő években.

„Szeretném megmagyarázni, miért van minderre szükség. Tavaly nyáron országunk az EU-ból való kilépés mellett szavazott, és egy erős megbízható vezetést igényelt. Az általam vezetett kormány pontosan ezt nyújtotta, és az ijesztő, gazdasági összeomlást jósló előrejelzések ellenére Nagy-Britanniában erős maradt a fogyasztói bizalom, új munkahelyek létesültek, és a gazdasági növekedés a legoptimistább várakozásokat is túlszárnyalta” – idézi May szavait a The Guardian.

A kormányfő szerint az EU-ból való kilépés után is ezen az úton maradna az ország: Nagy-Britannia visszavenné a pénzügyei, törvényei és határai feletti kizárólagos ellenőrzést, ugyanakkor megőriznék az erős gazdasági kapcsolatokat az unióval és szabadon kereskednének más, EU-n kívüli partnerekkel is. 

Theresa May szerint azonban ez a brit nemzeti érdek, a konzervatív kormányt azonban politikai ellenfelei is próbálják akadályozni a brexittel kapcsolatos döntésekben: a Munkáspárt azzal fenyegetőzik, hogy leszavazza az EU-val tervezett egyezségünket, a Liberális Demokraták pártja holtpontra vinné a kormányzati terveket, a Skót Nemzeti Párt pedig azt a folyamatot támadná, melynek köszönhetően hivatalosan is leválhatunk az unióról – mondta a miniszterelnök.

May úgy látja, politikai ellenfeleik abban bíznak, hogy a minimális többséggel rendelkező konzervatív kormány legyűrhető, irányítható – azonban hangsúlyozta azt is, hogy nem enged teret a manipulációnak, nem hagyja, hogy a politikai játszmák milliók jólétét sodorják veszélybe. A kormányfő ezért is jelentette be az előre hozott választás tervét. 

„Ha most nem tartunk parlamenti választásokat, folytatódna (az ellenzék) e politikai játszadozása (...) A Westminster megosztottsága veszélyezteti azt a képességünket, hogy sikert kovácsoljunk a brexitből” – mondta a kormányfő, az MTI beszámolója szerint.

Az választásról szóló javaslatot May szerdán nyújtja be a parlament alsóháza elé. Az előre hozott választások kiírásához a képviselők kétharmados támogatására van szükség. A font árfolyama zuhanni kezdett a bejelentés hatására.

A YouGov április elején készített felmérése szerint a May vezette brit konzervatív párt egyébként kifejezetten jól szerepelne egy előre hozott választáson.

A jelenlegi parlament mandátuma 2020-ban járt volna le.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.