Ismét katonák estek el az ukrajnai fronton

Ketten vesztették életüket, négyen pedig megsebesültek.

MTI
2017. 04. 30. 9:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három nap alatt négy katona esett el és kilenc sebesült meg a fronton. A parancsnokság péntek este kiadott közleményében jelentette, hogy a megelőző 24 órában két katona halt meg és öt szenvedett sérüléseket.

A vasárnapi jelentés szerint egy nap alatt összesen 54-szer nyitottak tüzet a szakadárok az ukrán katonák állásaira. A harcok kiterjedtek a frontvonal teljes hosszára. A szakadárok 120, illetve 122 milliméter kaliberű, a minszki megállapodások által tiltott aknavetőket is bevetettek. A frontvonal déli szakaszán, az Azovi-tengerpartnál Krasznohorivka és Novotrojicke térségét lőtték nehéztüzérséggel a „orosz és szakadár fegyveres csapatok”.

A frontvonal középső, Donyecki szakaszán továbbra is feszült a helyzet a szakadár megszállás alatt lévő megyeszékhely közelében lévő Avgyijivka településnél, ahol úgyszintén nehéztüzérségi fegyvereket vetettek be a szakadárok.

Északon, Luhanszk térségében is felerősödtek a harci tevékenységek. 100 milliméteresnél nagyobb tüzérségi fegyverekkel nyitottak tüzet „az orosz megszálló csapatok” Novotoskivszke, Krimszke és Novoalekszandrivka térségében – írta a Facebookon közzétett beszámolójában a kijevi parancsnokság sajtószolgálata.

A donyecki szakadárok „parancsnoksága” azzal vádolta az ukrán fegyveres erőket vasárnap, hogy az elmúlt napban 43-szor sértették meg a tűzszünetet. A luhanszki szakadárok arról adtak hírt, hogy fegyvereseikre hatszor nyitott tüzet a hadsereg az elmúlt napban.

Legutóbb április 1-jén léptetett életbe fegyvernyugvást a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére életre hívott, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötőcsoport. A húsvéti ünnepek alatti viszonylagos nyugalom után azonban az elmúlt két hétben ismét heves tűztámadások alá vették a szakadárok az ukrán hadsereg állásait, miközben mindkét oldal egymást vádolja tűzszünetsértéssel.

Közben a TSZN ukrán hírtelevízió arról számolt be, hogy az Oroszország által önkényesen elfoglalt Krím félsziget északi határán gátat épített Ukrajna, amivel teljesen elzárta a vízellátástól. A félszigetnek nincs elegendő édesvízforrása, Ukrajna a szomszédos Herszon megyéből látta el vízzel. A tudósításban arról számoltak be, hogy a Krím és Herszon megye közötti közigazgatási határnál a herszoni gazdák eddig homokzsákokkal akadályozták, hogy a közeli tározóból a víz kiáradjon a félszigetre, mert féltették földjeiket a kiszáradástól. Mostanra viszont az ukrán vezetés megépíttette ott a betongátat, amellyel teljesen elzárhatja a víz útját a Krímbe, ugyanakkor amint a félsziget ismét ukrán fennhatóság alá kerül, a gáton keresztül ismét képesek lesznek ellátni azt édesvízzel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.