Lecsapott a téli rémálom a szlovák autópályán, tömegbaleset Poprádnál

Mire megkezdődött a mentés, a terelésre kijelölt úton is baleset történt. Hó és autótörmelék a szlovák utakon.

Kuthi Áron
2017. 04. 20. 18:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pozsonyt Kassával összekötő D1-es autópályát csütörtök délután teljes szélességében le kellett zárni Poprádnál, mert negyven-ötven személygépkocsi, furgon és kamion szenvedett balesetet. A tömegkarambol csak az egyik irányban történt, de a mentés miatt a másik pályát is le kellett zárni. A járművek a hirtelen jött havazás és a rossz látási viszonyok miatt csúsztak egymásba. A balesetben szerencsére csak sérültek vannak, négyen súlyos, húszan könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az iglói kórház tájékoztatása szerint az egyik súlyos sérült állapota időközben kritikusra fordult. A felfordulást az is tetézte, hogy egy már a baleset helyszínére igyekvő autómentő is karambolozott, mégpedig egy hóekével. 

A helyszínre a mentők és tűzoltók mellett a szlovák tűzoltóság evakuáló busza is megérkezett. A mentőszolgálat szóvivője szerint a balesetben gyerekek nem sérültek meg. Órákkal a lezárás után a terelésre kijelölt főúton is baleset történt. A mentőszolgálat este arról számolt be, hogy az időjárási körülmények még rosszabbra fordultak, a mentést az erős szél, havazás és köd mellett az egy-másfél méteres látótávolság is nehezíti. A mentők emiatt negyedórás váltásokban képesek csak dolgozni. 

Az autópálya 20 kilométer hosszan még este is zárva volt egészen Poprádtól Csütörtökhelyig (Spišský Štvrtok). 

A Tátrában uralkodó időjárás miatt csütörtök reggeltől rendkívüli helyzet lépett érvénybe három járásban. A Magas-Tátra körzetében hótakaró fedi az utakat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.