Május közepén találkozik Erdogan és Trump

A török elnök „gyümölcsöző és célirányos” látogatásra készül.

MTI
2017. 04. 20. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A beszámoló szerint Erdogan közvetlenül Kínába tervezett hivatalos útja után, május 16-án utazik tovább az Egyesült Államokba, ahol kétnapos látogatást tesz. A török elnök úgy fogalmazott: „gyümölcsöző és célirányos” lesz a találkozó. A forrás alapján Erdogan ugyanakkor nem fejtette ki, hogy ez mit jelent pontosan. A két vezető először találkozik személyesen azóta, hogy Trumpot január 20-án beiktatták hivatalába.

Az NTV török hírtelevízió úgy értesült: a török államfő a végrehajtó elnöki rendszerről szóló vasárnapi népszavazás érvénytelenítési kérelmeinek visszautasítására vonatkozóan azt is mondta, hogy a Legfőbb Választási Tanács (YSK) biztos döntést hozott, ezzel az ügy le van zárva.

A kemalista Köztársasági Néppárt (CHP), a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP), valamint a parlamenten kívüli, nemzeti radikális Haza Párt (VP) is a referendum érvénytelenítését kérvényezte annak törvénytelenségére hivatkozva. Állításuk szerint a YSK legalább 2,5 millió olyan borítékot és szavazócédulát érvényesnek fogadott el a voksok összesítésénél, amelyek nem voltak hivatali pecséttel ellátva, és ez befolyásolhatta a népszavazás kimenetelét. A YSK szerdán visszautasította a panaszokat.

A CHP korábban jelezte: szükség esetén a párt kész az alkotmánybírósághoz vagy akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni az ügyben. Erdogan erre reagálva leszögezte: az ügy nem tartozik sem az alkotmánybíróság, sem az Emberi Jogok Európai Bíróságának hatáskörébe.

Az adatok 100 százalékos feldolgozottságát követően a szavazók 51,41 százaléka igennel, 48,59 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra, amelynek révén megszűnne a miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át. A két szavazótábor közötti voksok különbsége 1 millió 379 ezer 934. A részvétel 85,1 százalékos volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.