Robbanás a szentpétervári metrón, áldozatok is vannak

Az első felvételeken sok földön fekvő ember látszik.

MN
2017. 04. 03. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elborította a szentpétervári metrót a füst, a Szennaja Ploscsagy állomáson. A rendkívüli helyzetek minisztériumának emberei a helyszínre siettek. A minisztérium szóvivője azt mondta, hogy robbanás történt.

A Tyehnologicseszkij Insztyitut állomásról is evakuálják az embereket, ugyanis ott is robbanás történt.

Az első hírek szerint tíz ember vesztette életét, többen megsérültek – írja a Ria.ru. A városban hét metrómegállót zártak le.

Az Interfax értesülése szerint tíz embert halt meg, míg harmincan megsérültek.

A Rosszija 24 hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok a nap folyamán több alkalommal is kutattak gyanús tárgyak után.

Vlagyimir Putyint is tájékoztatták a robbanásról, aki éppen munkalátogatáson szülővárosában, Szentpéterváron tartózkodott. Az elnök hozzátette, hogy részvétét fejezi ki az elhunytak családtagjainak, és a biztonsági szolgálatok mindent meg fognak tenni, hogy megtalálják az okokat, és ha vannak, akkor a felelősöket is.

A hatóságok még nem minősítették terrorakciónak a történteket, de az ügyészség egyik munkatársa szerint „minden jel arra mutat, hogy terrortámadás történt”. Elmondása szerint időzített robbanószerkezetet hagytak a vonaton.

 

 

A további fejleményeket élőben, percről percre itt követheti nyomon.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.