Sokszorosára nőtt a katonai bázis elleni tálib támadás áldozatainak száma

Legkevesebb 140 afgán katona halt meg egy pénteki támadásban az ország eddig viszonylag nyugodt térségében.

MTI
2017. 04. 22. 9:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már pénteken azt mondta egy tisztségviselő, hogy legalább 50 katona halt meg, de az áldozatok száma ennél sokkal több lehet, mert a bázis átvizsgálása akkor még nem fejeződött be. Szombatra kiderült, hogy 2001 óta ez volt a legtöbb áldozatot követelő tálib támadás, amelyet afgán katonai támaszpont ellen követtek el. De hozzátették a szombati nyilatkozók, hogy ez a szám sem végleges még. A sebesültek száma több mint 160.

A fegyveresek katonai járműveken érkeztek a bázishoz, először egy rakétával szétrombolták a bejáratot, majd lövöldözni kezdtek az éppen egy mecsetben imádkozó, illetve azt elhagyó vagy már az étkezdében vacsorázó katonákra. A hadsereg szerint a támadókat – 10 embert – egy kivételével, akit sikerült fogságba ejteni, megölték az órákig tartó tűzharcban.

A támadás után a tálibok szóvivője jelentkezett, és közölte, hogy embereik hajtották végre a támadást, illetve volt köztük négy katona, aki jól ismerte a bázist és átállt a lázadókhoz.

Balh viszonylag biztonságos tartománynak számított eddig, és itt található az észak-afganisztáni térségért felelős parancsnoki központ is.

A katonák és – egyebek között – rendőrök ellen is rendszeresen támadást intéző tálibok azt követően erősödtek meg Afganisztán több részén, hogy a NATO 2014 végén befejezte harci misszióját az országban, és a külföldi katonák túlnyomó többsége távozott Afganisztánból.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.