Tony Blair szerint nem ördögtől való a torykra szavazni

A munkáspárti brit exminiszterelnök elmagyarázta, szerinte mi a tétje az előre hozott választásnak.

Földi Bence
2017. 04. 23. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tony Blair, a brit Munkáspárttal választást is nyerő egykori miniszterelnök azt javasolta az ország szavazóinak, hogy abban az esetben szavazzanak nyugodtan a Konzervatív Párt vagy a Liberális Demokraták párt jelöltjeire, ha megígérik, hogy „nyitottak lesznek” a brit kilépésről szóló szerződéssel kapcsolatban.

Az expolitikus erről a BBC World This Weekend című műsorában beszélt – írja a baloldali The Guardian. Blair szerint a június 8-ára kiírt előre hozott választáson a közvéleménynek félre kell tennie a pártszimpátiát, és arra kell törekednie, hogy maximalizálja azon képviselők számát, akik az alsóházban hajlandók a May-kormányzat brexitszerződése ellen szavazni. Tehát Blair úgy gondolja, mindegy, hogy milyen pártban politizál is az illető politikus, az legyen a fontos, hogy ellenezze a britek Európai Unióból való kilépését.

„Ránézek a mai politikai térképre, és szinte olyan motivációt érzek, hogy visszatérjek”

– mondta Blair. Szerinte ha May valóban olyan földcsuszamlásszerű győzelmet aratna, mint amilyet a közvélemény-kutatások jeleznek, akkor a toryk azt úgy értelmezik majd, hogy bármi áron végrehajthatják a brexitet. Éppen ezért a volt kormányfő úgy gondolja, nem az a választás fő kérdése, hogy ki lesz a miniszterelnök június 9-én, hanem hogy milyen természetű lesz a parlamenti képviselők többségének mandátuma – már a brexittel kapcsolatban.

„Munkáspárti vagy tory kormányunk lesz június 9-én. Ha azt akarod, hogy a brexitet arra használják, hogy az alacsony bérek hazája és adóparadicsom legyen, szavazz a torykra. Ha olyan Nagy-Britanniát szeretnél, amely nem csak a keveseké a brexitet követően, szavazz a Munkáspártra. Ebből kell választani” – reagált Jeremy Corbyn munkáspárti pártelnök Blair szavaira, írja a The Guardian.

Több munkáspárti képviselő is kritizálta Blairt. Egyikük, Chuka Umunna szerint a volt miniszterelnök téved: a munkáspárti képviselői szám maximalizálása az egyetlen módja annak, hogy megakadályozzák May „kemény brexitjét”. Szerinte a tory–libdem kormánykoalíció mélyre taszította az országot, főleg a szegényeket. „Bármilyen, a brexittel kapcsolatos együttműködés megbocsáthatatlan velük” – jelentette ki Umunna.

Tény, a toryk elképesztő előnyre tettek szert, 2002 óta először ők érték el az 50 százalékos népszerűséget – akkor a Tony Blair vezette Munkáspárt. A ComRes közvélemény-kutató cég a Sunday Mirror című baloldali vasárnapi lap megbízásából elvégzett országos felmérése az első olyan vizsgálat, amely teljes egészében az előre hozott választás kiírása utáni időszakra esik, itt állnak 50 százalékon a konzervatívok. A Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt a ComResnél 25 százalékos népszerűségnek „örvend”, a Munkáspárt szavazóinak 45 százaléka is azon a véleményen van, hogy a Labour nem tud választást nyerni Corbyn vezetésével.

Az előre hozott választás tehát valószínűleg a May-kormánynak jön a legjobban – erről itt írtunk hosszabban. Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja számára viszont túl korai: a brexitpárti alakulatnak nincs ideje összeszedni magát azt követően, hogy ügyét vesztette, és nem Nigel Farage vezeti – helyzetüket itt elemeztük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.