Emmanuel Macron megválasztott francia elnök telefonon beszélt vasárnap este Angela Merkel német kancellárral, megígérve neki, hogy hamarosan ellátogat Berlinbe. Az MTI idéz egy meg nem nevezett hírügynökségi forrást, aki közel áll a vasárnapi francia elnökválasztás győzteséhez, és aki szerint Macron tízperces, nagyon szívélyes beszélgetést folytatott Merkellel.
A megválasztott elnök beszélt Theresa May brit miniszterelnökkel. May egyik szóvivője azt mondta, a brit kormányfő melegen gratulált Macronnak, és kifejezte várakozását leendő közös munkájukkal kapcsolatban egy sor területen, legközelebb a NATO- és a G7-csúcstalálkozókon. May ismét elmondta, hogy hazája – az unióból való kilépése után – erős partneri kapcsolatot szeretne egy biztonságos és gyarapodó Európai Unióval.
Macron telefonon beszélt Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel is. Trudeau – hivatalának közlése szerint – kifejezte reményét, hogy a Macron vezette Franciaországgal közösen elő tudják majd mozdítani a nemzetközi biztonságot, megerősítik a tudományos és technológiai együttműködést, és sok munkahelyet hoznak létre a középosztály számára az Atlanti-óceán mindkét partján.
Gratulált Macronnak győzelméhez Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök is, aki a Twitteren azt írta: a két ország kapcsolatai erősebbek lesznek, mint valaha.
Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök szintén a Twitteren gratulált és kifejezte elégedettségét az eredménnyel. Macron győzelme „friss levegő Franciaországnak és egész Európának. Biztos vagyok abban, hogy szorosan együtt fogunk tudni működni Európáért, hogy a kontinens irányt váltson, ismét megihlesse lakóit, hogy soha többé ne kelljen megtapasztalni a szélsőjobb szörnyűségét” – írta Ciprasz.
Gratulált Macronnak a holland, a belga, a lengyel, a cseh és a szlovák politikai vezetés is. Mark Rutte holland miniszterelnök azt írta Facebook-oldalán: „a franciák egyértelműen haladó és Európa-párti döntést hoztak”. Charles Michel belga miniszterelnök arra kérte Macront, hogy együtt „keltsék új életre az EU-t”. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök azt írta üzenetében, hogy Macron győzelme pozitívum Franciaországnak, Csehországnak és az egész Európai Uniónak. Andrej Kiska szlovák elnök is arról írt a Twitteren, hogy ez győzelem mindenkinek, aki hisz Európában.