Dél-koreai védelmi tisztviselők arról számoltak be, hogy eddig azonosítatlan lövedéket lőtt ki Phenjan vasárnap, mindössze egy héttel legutóbbi rakétakísérlete után – írja a Daily Telegraph online kiadása a francia AFP-re hivatkozva.
Úgy tudják, a kilövés a Phjongan tartomány déli részén található Pukcsangban történt. Dél-koreai és japán illetékesek megkezdték az adatok elemzését.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség névtelen forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy feltehetőleg nem interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt az észak-koreai hadsereg – írja az MTI. A dél-koreai vezérkar elmondta, hogy a délután öt előtt egy perccel indított rakéta 500 kilométert repült keleti irányba, mielőtt a tengerbe csapódott volna. Az események nyomán Mun Dzsein új dél-koreai elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.
Tokió szerint a Phenjan közeléből kilőtt észak-koreai rakéta nem érte el a japán gazdasági övezetet. Szuga Josihide, a japán kabinet főtitkára elmondta, hogy a kormány tiltakozott Észak-Koreánál a teszt miatt. Eddig nem érkezett jelentés arról, hogy a rakéta bármilyen kárt okozott volna.
Abe Sinzó japán kormányfő a nemzetbiztonsági tanács ülése után elmondta: szeretné, ha a hét legfejlettebb ország vezetői a jövő heti olaszországi találkozójukon megtárgyalnák az észak-koreai fenyegetést.
A Fehér Ház egyik tisztségviselője jelezte: az amerikai kormány figyelemmel kíséri az eseményeket, és úgy tudja, hogy Észak-Korea közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki, amelynek rövidebb volt a hatótávolsága, mint a közelmúltban tesztelt hasonló fegyvereké.
Ismeretes, múlt vasárnap is rakétakísérlettel borzolta az idegeket Észak-Korea: ugyancsak azonosítatlan lövedéket indítottak egy nyugati partvidéken lévő helyszínről. Később Phenjan megerősítette, hogy sikeres kísérletet hajtott végre egy új fejlesztésű, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely nukleáris robbanótöltet hordozására képes.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!