Felmérés: Macron számíthat majd a törvényhozás többségének támogatására

Ez azért is fontos, hogy az elnök elképzeléseit keresztül lehessen vinni a nemzetgyűlésen.

MTI
2017. 05. 30. 18:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ipsos közvélemény-kutató intézetnek május 26. és 28. között 2138 francia választópolgár megkérdezésével készült felmérése szerint az államfő pártja több mint hét százalékkal megelőzi a jobbközép Köztársaságiakat, amely párt 22 százalékon áll, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front előtt, amely 18 százalékra számíthat.

A kétfordulós nemzetgyűlési választásokat június 11-én és 18-án rendezik Franciaországban.

A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon La France insoumise (Lázadó Franciaország) nevű mozgalma 11,5, a korábban kormányzó szocialisták pedig 9 százalékon állnak jelenleg, s feltehetően az elmúlt ötven év legrosszabb eredményét érik majd el.

A franciák kétharmada biztos abban, hogy részt vesz a parlamenti választásokon, és tudja, hogy kire adja a voksát, míg 34 százalék még bizonytalan.

A megkérdezettek 28 százaléka azt szeretné, ha az államfő és pártja többséget szerezne a nemzetgyűlésben, további 27 százalék jóllehet nem támogatja az új kormányt, de kívánatosnak tartja, hogy a köztársasági elnöknek és kormányának többsége legyen az alsóházban, míg 45 százaléka ezt nem szeretné.

A felmérés szerint egyébként a franciák 65 százaléka elégedett azzal, ahogy a két héttel ezelőtt beiktatott új köztársasági elnök gyakorolja a hatalmát, és ez feltehetően segítheti a pártját a választásokon.

Francois Baroin, a jobbközép Köztársaságiak kampányának vezetője és miniszterelnök-jelöltje hétfő este azt mondta, hogy pártja visszalépteti a jelöltjeit a két forduló között Emmanuel Macron pártja jelöltjeinek javára minden olyan körzetben, ahol a Nemzeti Frontnak esélye lenne a győzelemre. Christophe Castaner, az elnöki párt szóvivője válaszában azonnal jelezte, hogy az LReM is visszalépteti a jelöltjeit a jobboldali jelöltek támogatására mindenhol, ahol ez szükséges, hogy megakadályozzák a Nemzeti Front jelöltjeinek bejutását a nemzetgyűlésbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.