A részvétel a felmérések által előrevetítettnél magasabb, de nem éri el az öt évvel ezelőtti arányt: akkor 30,6 százalékos volt délig a részvétel.
Mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy a függetlenként induló Emmanuel Macron vagy pedig a Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen töltse be az államfői tisztséget a következő öt évben. Az utolsó felmérések az egy éve alakult és magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Lendületben!) nevű saját politikai mozgalmát vezető Macron biztos győzelmét jelzik, 61,5-62 százalékos támogatottsággal a Nemzeti Front jelöltjével szemben, akinek a szavazatok 38-38,5 százalékát jelzik előre a közvélemény-kutatások.
A részvételi arány ugyanakkor még befolyásolhatja az eredményt. A május 8-i nemzeti ünnep miatti hosszú hétvége, a hagyományos bal- és jobboldali pártok jelöltjeinek kiesése az első fordulóban, illetve a biztosnak látszó eredmény távolmaradásra késztetheti a választók egy részét, ami a stabilabb választói bázissal rendelkező Nemzeti Front jelöltjének kedvezhet.
Az előzetes felmérések szerint a részvételi hajlandóság franciaországi viszonylatban viszonylag alacsony, a jogosultak háromnegyede kíván az urnákhoz vonulni a nap folyamán, ami alacsonyabb, mint az első fordulóban, amikor is a választók közel nyolcvan százaléka szavazott.
Mindkét elnökjelölt leadta délelőtt 11 órakor a voksát, Macron Le Touquet településen, az észak-franciaországi családi nyaralójuk közelében, Marine Le Pen pedig a pártja egyik fő bázisának számító Hénin-Beaumont-ban, a belga határ közelében.
A leköszönő szocialista államfő, Francois Hollande is urnához vonult délelőtt abban a választókörzetben, ahol először jelöltette magát 36 évvel ezelőtt. Az ő búcsúja azért is jelképes, mert most először nem került be egyik hagyományos bal- vagy jobboldali párt jelöltje sem a második fordulóba, s bármelyik jelöltet is választják meg ma a franciák államfőnek, a politikai elit egy jelentős része teljesen meg fog újulni.
Macron liberalizációs gazdasági reformokat ígért a munkanélküliség csökkentésére és az európai integráció mélyítését szeretné, Le Pen protekcionista gazdaságpolitikával és a nemzeti valuta visszavezetésével enyhítené a globalizáció hatásait, visszaszorítaná a bevándorlást és népszavazást írna ki az Európai Unióból történő kilépésről.