Meggyalázták Charles de Gaulle, egykori francia köztársasági elnök sírját szombaton a kelet-franciaországi Colombey les Deux Églises-ben – írja az MTI.
A hatóságok tájékoztatása szerint a tettes felállt de Gaulle sírjára, és belerúgott a síron lévő kőkereszt talapzatába. A kereszt ledőlt, és eltört. A sír érintetlen maradt. A helyi csendőrség megerősítette, hogy a mintegy másfél méter magas kereszt ledőlt.
Chaumont település ügyésze, Fréderic Nahon elmondta, hogy a rongálás nagyon gyorsan történt, a harminc év körüli tettes a síron más sérülést nem okozott. Hozzátette, hogy a keresett személy egyedül cselekedett, arcát nem takarta el.
A francia hatóságok minden szükséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy választ adjanak az Ötödik Köztársaság megalapítója sírjának meggyalázására – közölte vasárnap a francia elnöki hivatal. A dokumentum szerint Emmanuel Macron államfő aggodalommal fogadta a hírt. A helyi hatóságok ugyanakkor biztosították arról, hogy a síremléket, amely minden francia számára oly fontos, hamarosan helyreállítják. „Haladéktalanul megtesznek minden szükséges intézkedést a történtek megválaszolására” – idézte az MTI a közlemény alapján Macron szavait.
Edouard Philippe miniszterelnök a Twitter közösségi portálra írt üzenetében a sírgyalázást „Franciaország ellen elkövetett tettnek” minősítette.
A magyar állami hírügynökség emlékeztet: az 1970-ben meghalt De Gaulle-t abban a kisvárosban temették el, ahová aktív politikai éveit követően visszavonult. A Colombey Les Deux Églises-i sírban mellette nyugszik felesége, Yvonne és leánya, Anne.
Charles de Gaulle 1890-ben született, ő volt a második világháborús francia ellenállás vezetője, az Ötödik Köztársaság megalapítója. A Francia Köztársaság államfője volt 1959-től 1969-ig. 1970. november 9-én, alig néhány nappal nyolcvanadik születésnapja előtt hunyt el vidéki házában.