Négyszer vetettek be vegyi fegyvert a szír kormányerők?

A Human Right Watch szerint az újabb bizonyítékok szerint nem csak egyszer használtak ideggázt.

MTI
2017. 05. 01. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újabb bizonyítékok arra utalnak, hogy a szíriai kormányerők nem egy, hanem négy alkalommal vetettek be gyaníthatóan ideggázt a felkelők ellen az elmúlt hónapokban – állította egy hétfői jelentésében a Human Right Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet.

A jelentés szerint az ideggáz használata része a kormányerők vegyi fegyvereket alkalmazó taktikájának. Legutóbb Hán Sejkún településen április 4-én a gáz 92 ember, köztük 30 gyerek halálát okozta, de tavaly december óta ez már a negyedik ilyen eset, amely a szervezet szerint kimeríti az emberiesség elleni bűncselekmény fogalmát.

Mind a négy gyanított gáztámadásra olyan helyzetben került sor, amikor a felkelők offenzívája légi támaszpontot fenyegetett. A szemtanúk által leírt tünetek megfelelnek az ideggázok okozta károsodásnak – írta a HRW.

A repülőgépek a támadásokat március 30-án Hama várostól északra, tavaly december 11-én és 12-én szintén a térségben hajtották végre az Iszlám Állam szélsőséges erői ellen. A szervezet által telefonon kikérdezett szemtanúk egybehangzó beszámolót tettek. Ellenzéki aktivisták 64 ember nevét írták össze, aki életét vesztette a mérgezéstől.

A HRW szerint a szarin nevű harci ideggázzal és klórgázzal végrehajtott vegyifegyver-támadások „elterjedtek és szisztematikusak”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.