Nem a dzsihadisták miatt volt vérfürdő a moszuli csatatéren

A szemtanúk szerint egyáltalán nem úgy történt a márciusi támadás, ahogy az amerikaiak elmondták.

MTI
2017. 05. 02. 8:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóban forgó civilek mind ugyanabban a házban zsúfolódtak össze az iraki városnak a szélsőségesek kezén lévő nyugati részén. Amerikai tisztségviselők közvetlenül a légitámadás után úgy nyilatkoztak, hogy valószínűleg a dzsihadisták terelték össze a lakosokat a házban, robbanószereket helyeztek el ott, majd a tetőről lövöldözve kiprovokálták az amerikai légitámadást.

A házat érő légitámadást két ember élte túl. Egyikük és hét szemtanú – köztük szomszédok – az AP tudósítójának a napokban elmondták, hogy egyáltalán nem úgy történt az eset, ahogy az amerikaiak gondolják. Nyugat-Moszulnak az a része egy rettenetes csatatér volt akkor. Az iraki hadsereg tüzérsége és a koalíciós erők harci gépei szünet nélkül ostromolták, hogy kiűzzék onnan az Iszlám Állam fegyvereseit. Számos házat tettek a földdel egyenlővé, és annak ellenére, hogy felderítő repülőgépek is folyamatosan figyelték a területet, sok olyan házat is romba döntöttek, amelyben civilek voltak. A civilek házról házra menekültek, sokukat a dzsihadisták kényszerítették arra, hogy elhagyják a házakat, mert azok olyan területre estek, amelyeket fel akartak adni a harcban.

Az AP-nek nyilatkozók elmondták, hogy a civileket senki nem kényszerítette be abba a házba, amely egy üzletemberé volt. Mindenki önszántából menekült oda, és a tulajdonos mindenkit szívesen befogadott. A ház nem volt feltűnő, nem volt magasabb, mint a többi, és egy félreeső utcában helyezkedett el. Nem volt alkalmas arra, hogy a dzsihadisták a tetején vegyenek fel tüzelőállást. Robbanószert sem helyeztek el benne. A civilek sokáig biztonságosnak gondolták.

Nyugat-Moszul ostroma február közepén kezdődött el, és a pusztítás sokkal nagyobb volt kezdettől fogva, mint Kelet-Moszulban. Műholdképek és a helyiek információi alapján csaknem 1600 lakóházat romboltak le – közölte a múlt héten az ENSZ. Márciusban és áprilisban – tehát az ostrom első két hetét nem számítva – 1254 civil halt meg a városrészben az iraki háborús áldozatokat nyilvántartásba vevő Iraq Body Count nevű független szervezet szerint.

Összehasonlításképpen: Kelet-Moszul száz napig tartó, január közepén befejeződött ostromában 1600 civil halt vagy sebesült meg.

Az amerikai erőknek a térségben illetékes középső parancsnoksága addig nem nyilatkozik a március 17-i esettel kapcsolatban, amíg ki nem vizsgálja a történteket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.