Nem állítja meg a szegénységet az ingyenpénz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sokakon segítene egy feltétel nélküli alapjövedelem, de rengetegen veszítenének is rajta az OECD szerint.

Ruzsbaczky Zoltán
2017. 05. 25. 17:37

Sőt, a tanulmányban arra is kitérnek, hogy Olaszország kivételével minden országban növekedne a szegénységben élők aránya, a legjobban a briteknél, ahol most hivatalosan 10,4 százaléknyian szegények – ez az alapjövedelem bevezetésével 14,7 százalékra nőne. A számok alapján úgy tűnik egyébként, hogy a gyermeküket egyedül nevelők rosszul járnának, és azok is, akik a különféle kedvezményeket kihasználva eddig a szokottnál korábban mentek el nyugdíjba.

Akkor kinek lenne mégis jó ez az egész új rendszer? A tanulmány szerint a franciáknál, valamint kisebb részben a finneknél és a briteknél pont azoknak, akik jövedelmük alapján a középosztályba tartoznak, és az eddigiek során a havi jövedelmük szerint eleve nem voltak jogosultak segélyezésre.

Finnország jelenleg kísérletezik az alapjövedelemmel: idén januártól kezdve két évig havi 560 eurót (173 ezer forint) kap feltétel nélkül a munkanélküliek kétezer fős, véletlenszerűen kiválasztott csoportja. Így Finnország az első európai állam, amelyik országos szinten visz véghez hasonló kísérletet. Tavaly június elején Svájcban a választópolgárok túlnyomó többsége, egész pontosan 76,9 százaléka utasította el a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.