Nyolcvankét chiboki lány nyerte vissza a szabadságát

Szerencsés véget ért szombaton nyolcvankét lány több mint három éve tartó kálváriája.

Győr Ágnes
2017. 05. 07. 18:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerencsés véget ért szombaton nyolcvankét lány több mint három éve tartó kálváriája, akiket a Boko Haram szélsőséges szervezet rabolt el a nigériai Chibok városából még 2014-ben. A nigériai kormány közlése szerint a fiatalok szabadságát hosszas tárgyalások árán, több feltételezett Boko Haram-tagot érintő fogolycsere révén tudták kivívni. Muhammadu Buhari államfő a sikerért köszönetet mondott külföldi segítőknek, köztük a svájci kormánynak és a vöröskeresztnek. A szélsőséges iszlamista ideológiát követő szervezet összesen 276, többségében keresztény iskolás lányt hurcolt magával 2014 áprilisában. A foglyokat elrablóik arra kötelezték, hogy térjenek át az iszlám vallásra, sokakat közülük házasságra kényszerítettek és teherbe ejtettek. A közösségi médiában a lányok kiszabadítását sürgető kampány indult, amelyhez szerte a világban számtalan híresség is csatlakozott. Bár korábban már többtucatnyian kiszabadultak a lányok közül, vélhetően továbbra is legalább százan vannak a szélsőségesek fogságában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.