Összeveszett a cseheknél az államfő és a miniszterelnök

Tévékamerák előtt szólalkozott össze élesen a cseh miniszterelnök és az államfő délután a Hradzsinban.

MTI
2017. 05. 04. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyilvános konfliktus robbant ki ma délután a cseh miniszterelnök és az államfő között – tudósít az MTI. A konfliktust az okozta, hogy míg Milos Zeman a kormányfő lemondását várta, és protokollárisan ennek megfelelően volt előkészítve a Hradzsin egyik fogadóterme is, Bohuslav Sobotka azonban a leköszönését rögzítő dokumentum nélkül érkezett a találkozóra.

A kézfogás után Zeman úgy tett, mintha Sobotka elhozta volna a lemondását rögzítő levelet, és felszólította a kormányfőt, hogy nyilatkozzon. Sobotka közölte az államfővel: nincs miről nyilatkoznia. Nem lemondását hozta el, hanem a kialakult belpolitikai helyzetről, a kormányválságról szeretne tárgyalni.  „Politikai konzultációra érkeztem. Ha lemondásomat akartam volna benyújtani, akkor a dokumentum nálam lenne” – jelentette ki a fogadtatás által láthatóan meglepett miniszterelnök. Zeman erre azt felelte, hogy ő a lemondást várta, arra készítették elő a termet is, nem pedig tárgyalni jött.

„A kormányhivatal titkársága az elnöki irodát még szerdán úgy tájékoztatta, hogy a miniszterelnök csütörtökön délután benyújtja lemondását” – jegyezte meg az államfő. „A miniszterelnök úrtól eltérően én ehhez a forgatókönyvhöz tartom magam. A ceremónia nem fog megismétlődni” – tette hozzá. Megköszönte Sobotka és a kormány eddigi munkáját, és felkérte a miniszterelnököt, hogy kormánya teljesítse feladatait az új kabinet kinevezéséig, majd elvonult.

Sobotka ezután újra a mikrofonhoz lépett, és újságíróknak elmondta, miről akar tárgyalni Zemannal. Közölte: elsősorban szeretné megtudni az elnöktől, hogyan értelmezné a kormányfő lemondását. A szokásjog szerint eddig ez egyben az egész kormány lemondását is jelentette. Most a Hradzsinból azt hallani, hogy Zeman elfogadná Sobotka lemondását, de a kormány minisztereit a helyükön hagyná. Ez Sobotka számára elfogadhatatlan, s ennek tisztázása nélkül nem nyújthatja be lemondását. A kormány tagjait már tájékoztatták arról, hogy a lemondásra május 20. körül került sor. A mostani tapasztalatok alapján azonban lemondását írásban fogja eljuttatni az elnökhöz, ahogy ezt közvetlen elődei is tették.

A miniszterelnök továbbá leszögezte, hogy az általa vezetett Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) kész forgatókönyve van a kormányválság gyors megoldására. A párt egyetlen feltétele, hogy a kabinetnek ne legyen már tagja Andrej Babis pénzügyminiszter, az ANO mozgalom elnöke, akit adócsalással gyanúsítanak. Sobotka maga nem tart igényt arra, hogy továbbra is kormányfő maradjon. Hangsúlyozta, hogy a kormányválságot Babis tisztázatlan pénzügyei okozták, ha azok nem lennének, neki nem kellett volna a lemondáshoz folyamodnia.

Milos Zeman Babissal kapcsolatban nem nyilatkozott. Kijelentette viszont: a kormányválságot a kormányfő okozta azzal, hogy a kabinet lemondásáról döntött. Az éles szóváltás után a két politikus állítólag mégis leült tárgyalni.

Milos Zeman és Bohuslav Sobotka személyes viszonya évek óta köztudottan nagyon feszült és rossz. Sobotka ugyanis Zeman első államfői jelölésekor, 2003-ban, a szociáldemokraták azon frakciójába állt be, amelynek tagjai volt elnöküket nem voltak hajlandóak támogatni, s ellene szavaztak. Zeman mindezt máig nem bocsátotta meg Sobotkának. A helyzetet bonyolítja, hogy a szociáldemokrata pártban Zemannak továbbra is nagyszámú híve és nagy befolyása van.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.