Sörözve lövöldözött egy férfi

Az elkövető a rendőrökre is tüzet nyitott, ezért végül agyonlőtték.

MTI
2017. 05. 01. 7:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KFMB-TV helyi tévécsatorna jelentése szerint a férfi egy társasház úszómedencéje mellett nyitott tüzet az emberekre.

Egy szemtanú szerint a férfi a medence mellett ült, sörözött, és a másik kezében lévő fegyverből tüzelt. A házban lakó szemtanú azt is elmondta, hogy a lövöldöző a rendőrökre is tüzet nyitott, ezért végül agyonlőtték.

Shelley Zimmerman helyi rendőrfőnök az incidens után sajtótájékoztatón ismertette a részleteket. A 49 éves Peter Selis hét embert lőtt meg, egyikük a kórházban belehalt sérüléseibe. Több sérült állapota is válságos. Zimmerman tudatta: először egy rendőrhelikopter ért a helyszínre, és a pilóta azt jelentette, hogy több sérültet lát, és a feltételezett elkövető is a helyszínen van, és úgy tűnik, újratölti fegyverét.

A helyszínre érkező három rendőr agyonlőtte a gyanúsítottat, miután a férfi rájuk emelte nagy kaliberű fegyverét – mondta el Zimmerman.

A rendőrség úgy tudja, Selis is az épületben lakott, de azt egyelőre nem tudták kideríteni, hogy miért kezdett lövöldözni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.