Németországba az idén április végéig több menedékkérő érkezett, mint amennyi belépett az Európai Unió területére – írta az MTI a Die Welt című német lap alapján csütörtökön.
A lap szerint a január–márciusi időszakban rendre 15 ezer körül volt az érkezők száma, és a Die Welt értesülése szerint ez áprilisban sem változott. Így 2017 első négy hónapjában hozzávetőleg 60 ezer menedékkérő érkezett Németországba, miközben – a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint – az Európai Unió külső határán 44 ezren léptek be, köztük 37 ezren Olaszországba.
A 16 ezer fős németországi többlet két tényezőnek tulajdonítható:
A Németországba érkező és az EU területére belépő menedékkérők száma közötti nagyságrendbeli eltérés miatt az Angela Merkel vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetségben egyre többen sürgetnek erőteljesebb ellenőrzést az uniós belső határokon.
Az „olaszok a 2015-ben tapasztalt görög eljárástól eltérően nem terelik tovább észak felé az Afrikából újonnan érkezőket”, mégis jelentős az Olaszországból Németország felé irányuló áramlás, ezért nemcsak a bajor–osztrák határon, hanem Baden-Württemberg tartomány és Svájc határán is erősíteni kell az ellenőrzést – mondta a Die Weltnek a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának CDU-s elnöke, Ansgar Heveling.
A bajor testvérpárt, a CSU részéről többek között Horst Seehofer pártelnök, bajor miniszterelnök által felvetett gondolatot támogatva hozzátette: amennyiben „jelentősen növekedik az illegális továbbvándorlás Olaszországból, nem lehet tabu a Brenner-hágó biztosítása”.
A belső határok ellenőrzését egészen addig folytatni kell, amíg Európa a külső határain úrrá nem lesz az illegális bevándorláson – emelte ki Ansgar Heveling. Az Európai Bizottságot bírálva hozzáfűzte, hogy a brüsszeli testületnek nem szabad napirendre emelnie a belső határellenőrzés visszavonását, ameddig nem gondoskodik a külső határok biztosításáról és „az Afrikából Olaszországba irányuló tízezres nagyságrendű illegális vándorlás leállításáról”.