Trócsányi elmondta, hogy mit kellene tennie az uniónak

A menekültpolitika egyik legnagyobb problémájának nevezte a kitoloncolás gyakorlatát az igazságügyi miniszter.

MTI
2017. 05. 06. 9:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter szerint az elutasított menedékkérők kiutasítása a „legtöbb esetben nem lehetséges”, és európai kitoloncolási mechanizmust javasolt. Szerinte ezzel a Frontex európai határvédelmi ügynökségnek kellene foglalkoznia. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy azon tagállamokat, amelyek igényt tartanak rá, a Frontex már most hétszáz munkatárssal segíti a kitoloncolás végrehajtásában.

Trócsányi László javaslata szerint új kompetenciákkal, valamint anyagi támogatással kell felruházni a Frontexet, és a védelemre nem jogosult menekülteket a származási országukba kell visszaszállítani. Úgy vélte, hogy különösen a kisebb országoknak segítene, ha a Frontex tárgyalna a visszafogadásról a menekültek küldő országaival.

A lap megjegyzi, hogy ugyan a menekültek kvótájáról szóló vita már alábbhagyott, ugyanakkor Trócsányi úgy véli, hogy még nem oldották meg a feladatot.

A miniszter közölte: ha a németországi és a franciaországi választások lezajlanak, ismét előtérbe kerülhet a menekültek elosztása kvóta alapján, amit Magyarország helytelennek tart.

Trócsányi László úgy látja, hogy a kvóta alapján történő elosztás rossz üzenetet közvetít, miszerint a menekültek nyugodtan jöhetnek Európába, majd itt gondoskodnak az elosztásukról. Úgy vélte, hogy a kvótarendszer nem hatékony, hiszen az emberek bizonyos országokban és nem Romániában vagy Magyarországon akarnak maradni.

Kiemelte: az országok szuverenitásának kérdése is felmerül, hiszen a tagállamoknak kell dönteniük a társadalmuk összetételéről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.