Szegény Francois Fillon, a francia jobboldal elnökjelöltje végig védekezni kényszerült a kampányban felesége parlamenti foglalkoztatása miatt. A sajtó tele volt a Penelope-gate-tel, a politikus hiába magyarázta, hogy a szerződést nem tiltja törvény, a csorbát nem sikerült kiköszörülnie, és belebukott, magával rántva a köztársaságiakat is. (A politikai elit családi foglalkoztatási hagyományáról beszélt lapunknak korábban Cynthia Fleury francia filozófus.) Emmanuel Macron még a kampányban azt ígérte, be fogja szüntetni a politikusok családtagjainak visszafoglalkoztatását lehetővé tévő gyakorlatát. Ezzel nagy népszerűségre tett szert a bizonytalan szavazóknál.
De itt a legújabb botrány s ezúttal immár Emmanuel Macron egyik, mindössze egy hete kinevezett minisztere alatt forrósodott fel a talaj. Richard Ferrand területi kohéziós tárcavezetőről ugyanis kiderült, hogy fiát parlamenti asszisztensként foglalkoztatta. A legutóbbi időkig a Szocialista Pártban dolgozó Ferrand tavaly lépett át Macron En Marche! mozgalmába, és ott a főtitkári posztot töltötte be, tehát már jó ideje ismerkedhettek a nevével az emberek.
A miniszter a – Fillon-botrányt is kirobbantó – Canard Enchainé hetilap szerint jogtalan piaci előnyöket is szerzett, befolyással üzérkedett még akkor, mikor egy egészségbiztosítási céget vezetett. Mégpedig pont az akkori felesége által vezetett ingatlanmenedzsment-cégtől vette bérbe azt a területet, ahol az egészségbiztosítójának irodát akart nyitni. A miniszter tagadja a vádakat, és a miniszterelnök, Edouard Philippe is megvédte a tárcavezetőt. Hozzátette ugyanakkor, hogy véleménye szerint ha a politikust bíróság elé állítják, menesztenie kell.
Ugyanakkor nem Ferrand az egyedüli, akit botrány környékez. Marielle de Sarnez Európa-ügyi miniszter ellen Európai parlamenti képviselősége idején nyomozás folyt, mert nem találtak rendben mindent munkatársai foglalkoztatása terén.
A Harris Interactive gyorsfelmérése alapján az emberek 70 százaléka szerint le kellene mondania Ferrand-nak.