Egy tűzoltóparancsnok állítása szerint szándékos gyújtogatás okozhatta Portugáliában az erdőtüzet, melynek következtében legalább hatvannégy ember vesztette életét, több mint 200-an pedig megsérültek – írja a BBC. Eddig úgy vélték, villámcsapás állhat a katasztrófa hátterében, Jaime Marta Soares azonban cáfolja a híreket. Elmondása szerint a tűz két órával azelőtt tört ki, hogy villám csaphatott volna valamelyik fába.
A tűz szombaton, a Lisszabontól kétszáz kilométerre északkeletre fekvő Pedrógao Grande település közelében, az autóúton lepte meg az áldozatok egy részét. Voltak, akik füstmérgezés miatt haltak meg, mások pedig bennégtek a kocsijukban, amikor a lángok csapdájába estek, vagy később, a kórházban haltak bele a sérüléseikbe.
Victor Vaz Pinto, a nemzeti polgári védelmi hatóság parancsnoka szerdán elmondta, hogy bár a „halálos” tüzet eloltották, Pedrógao Grandétól északra – egy másik fészekben – még mindig lángol a tűz, aminek következtében a hatóságok kitelepítették a környező hegyvidéki falvak lakosait. A tűzoltók abban reménykednek, hogy munkájukat ott segíteni fogja a rendkívül magas hőmérséklet csökkenése, amelyet csütörtökre jósol az időjárás-előrejelzés – írja az MTI.
Ez volt a legsúlyosabb tűzkatasztrófa, amelyet valaha feljegyeztek az Ibériai-félsziget nyugati részén található országban. António Costa miniszterelnök magyarázatot kért arra, hogy miben hibázhattak a sürgősségi szolgálatok munkatársai a tűz kitörését követő válaszlépésekben. Marcelo Rebelo de Sousa államfő pedig arra kérte a portugál törvényhozást, hogy a lehető leghamarabb fogadjon el új törvényeket, amelyek jobban biztosítják az erdők védelmét, illetve hatékonyabb reagálást tesznek lehetővé.
Az európai erdőtűz-információs rendszer adatai szerint a mostani tűzvészben több mint 40 000 hektár erdő égett le, ami jóval több az eddigi átlagnál: 2008 és 2016 között az év ugyanezen időszakában átlagosan kevesebb mint 10 000 hektárnyi erdőterület pusztult el hasonló tűzesetekben.