Még 2015 végén 40 millió dolláros tőkével megkezdte a működését a Kazah–Magyar Mezőgazdasági Befektetési Alap is, amelynek működéséhez a forrást alapítóként az Eximbank és a KazAgro National Management Holding JSC biztosítják. Mint egy közelmúltban zajlott budapesti konferencián elhangzott, az alap három befektetési lehetőséget vizsgál a kazah tejipar, húsipar és növénytermesztés területén. Az alapkezelő a folyamatban lévő ügyek lezárását követően, várhatóan a harmadik negyedévben hajtja végre az első befektetést mintegy 10 millió dollár értékben.
Egy kazah cég már 2015 óta hulladékgazdálkodási berendezéseket szállít ki, egy hazai vállalat pedig orvosi berendezések és reagensek exportjával kapcsolatban folytat előrehaladott tárgyalásokat. A dolog szépséghibája, hogy információink szerint magyarok hiányában eddig csupán egy holland kötődésű virágkertész cég élt a támogatási lehetőséggel. Mint a már említett konferencián is elhangzott, az alapkezelő a kazahsztáni céltársaságok mellett több magyar beszállítóval is kapcsolatban áll a befektetések elvárt magyar tartalma miatt. A mai napig bezárólag azonban mindössze két előzetes beszállítói szándéknyilatkozatot kötött. Ez mindennél többet elmond a kereskedelmi és befektetői kapcsolatok állásáról.
Az Expo 2017-en is inkább a látvány, semmint a tartalom áll a középpontban, s akkor még nem beszéltünk a sajtóban egymás után megjelent, a magyar fél növekvő költségeiről szóló cikkekről. A közelmúltban a Nemzetgazdasági Minisztérium a Közbeszerzési Értesítőben tette közzé, hogy a március végén leszerződött 1,073 milliárd forint helyett 1,122 milliárd forintba kerül az asztanai szak-világkiállításon való magyar megjelenés komplex kivitelezésével, üzemeltetéssel, szervezéssel kapcsolatos feladatok ellátása. A tendert egyébként konzorciumban nyerte el az International Construction Company Zrt., az L. A. C. Kazahsztan Vengerszkiy Torgoviy Dom LLP, a TOO „K-Protocol”, illetve a BO Event Kft.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!