A máltai parlament elfogadta a melegházasságról szóló törvényt

A törvényt a befolyásos katolikus egyház tiltakozása ellenére, szinte a teljes politikai elit támogatta.

MTI
2017. 07. 12. 18:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 68 tagú máltai törvényhozás 66 képviselője támogatta a javaslatot, míg az ellene szavazó egy képviselő keresztény vallására hivatkozva utasította el azt.

Joseph Muscat munkáspárti máltai miniszterelnök júniusi újraválasztása után azt ígérte: az azonos nemű párok házasságának törvényesítése lesz régi-új kormányának első lépése a következő ciklusban.

A jogszabályt Helena Dalli társadalmi egyenlőségért felelős miniszter dolgozta ki, azzal a céllal, hogy „modernizálja a házasság intézményét”. A törvény azt is lehetővé teszi, hogy a melegek a heteroszexuális párokkal egyenlő elbánásban részesüljenek az örökbefogadás során, emellett a korábban alkotott jogszabályokban megszüntetik a „férj”, „feleség”, „apa” és „anya” kifejezéseket, a nemileg semleges „házastársak” és „szülők” szavakkal helyettesítve őket.

Charles Scicluna máltai érsek-metropolita élesen bírálta a melegházasságot, a katolikus egyház álláspontját hangoztatva, miszerint a házasság egy férfi és egy nő szövetsége.

A máltai parlament előtt katolikus hívek egy csoportja néma tüntetést tartott. „A törvény leplezi annak valódi célját, amely a béranyaság és a spermadonorság bevezetése, és újabb támadás az élet ellen egy magát Istennek képzelő kormány részéről” – háborgott Philip Beattie tüntető, aki szerint a jobbközép ellenzéket is jobban érdeklik a parlamenti helyek, mint az elvek.

A melegközösség szerda estére ünnepséget szervezett a törvényhozás épülete elé.

Málta Európa egyik legkonzervatívabb országának számít. 2011-ig a válás sem volt törvényes a szigetországban, és a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye is csak 2014-ben jött létre a máltai családjogban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.