Amerika felfegyverzi Romániát

Az USA mintegy négymilliárd dollár értékben ad el Patriot típusú rakétaelhárító védelmi rendszert keleti szomszédunknak.

MTI
2017. 07. 12. 4:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fegyvereladásról Klaus Iohannis román államfő június eleji washingtoni látogatásakor állapodott meg Donald Trump amerikai elnökkel. Mint valamennyi hasonló esetben, a külügyminisztériumnak és a védelmi minisztériumnak jóvá kell hagynia a politikusok által kötött megállapodást, majd erről a Pentagon tájékoztatja a kongresszust, amely elvileg harminc napon belül megvétózhatja a döntést.

Románia régóta stratégiai szövetségese az Egyesült Államoknak: 2003-ban például Bukarest – a NATO-csatlakozás után – az észak-erdélyi autópálya megépítésének kivitelezését amerikai vállalatra bízta, az iraki háború idején engedélyezte titkos CIA-börtön működtetését román területen, és fekete-tengeri gázmezői nagy részének kitermelését is az amerikai ExxonMobil végzi, az a vállalat, amelynek korábban Rex Tillerson amerikai külügyminiszter volt az elnök-vezérigazgatója.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.