A forgószárnyasokról lapunk írta meg, hogy a fejlesztések nélkül harci körülmények között csak a biztos halálba lehetne velük küldeni a személyzetet és utasaikat. Az ellentmondásos minisztériumi álláspont abból a válaszból derült ki, amelyet Demeter Márta független képviselő kérdésére adott Simicskó István tárcavezető a minap.
Ha ez nem lenne elég, a HM a válaszban elsüti a rendszerváltozás óta eltelt időszak haditechnikai politikájában közhellyé vált – szakértők szerint roppant káros – indoklást is, miszerint „fejleszteni, korszerűsíteni olyan eszközöket, amelyek a váltótípus megjelenéséig hivatottak rendszerben maradni, nem gazdaságos, de nem is észszerű”. Ez volt az a hamis érv, amellyel az előző negyed század forráshiányos időszakában a hazai védelmi döntéshozatal elutasította, hogy a meglévő szovjet-orosz eredetű fegyverrendszereken, akár nyugati elektronika beépítésével olyan költséghatékony korszerűsítéseket végezzen, amelyekkel harci hatékonyságuk a mai napig biztosítható lenne. A szakmai körökben „minek a Trabantba színes display?” néven ismert hozzáállás eredményezte, hogy a Magyar Honvédség számos területen nem vezethetett be korszerű technikákat és a velük járó modern harcászatot, például rendkívüli mértékben elmaradt az éjszakai harc megvívásához szükséges képesség megteremtésében. A legszembetűnőbb ellenpélda Románia, amely meglévő MiG–21-eseit és francia licenc alapján még a Ceausescu-rezsim idején gyártott Puma helikoptereit izraeli elektronikával, fegyverzettel modernizálta. Míg ők a kilencvenes évek végétől kezdve megismerkedtek a korszerű infravörös rendszerekkel, a sisakra szerelt célzóberendezésekkel, a nagy pontosságú fegyverekkel, addig a honvédség megrekedt az 1970–80-as évek színvonalán. A magyar hivatalos érvelés, miszerint „erre a kis időre” nincs értelme a meglévő szovjet technika korszerűsítésére költeni, azonban nem csak azon bukott el, hogy a felváltásukra remélt új nyugati fegyverrendszerek beszerzése minduntalan elmaradt. Még azokban a ritka esetekben sem sikerült behozni az egyre növekvő képességbeli lemaradást, amikor mégis döntöttek egy méregdrága nyugati beszerzésről. Ennek jó példája a Gripen harci gép, amely a honvédség kötelékében máig nem képes lézerirányítású bombák dobására, míg az említett korszerűsített román MiG–21-esek bő másfél évtizede teljesítik ezt a NATO-ban immár alapvető követelményt.
A Mi–17-esek most elvégzett oroszországi nagyjavításával nyolc évig és kétezer repült óra erejéig maradhatnak még használatban. Ez az idő van annyira jelentős, ami érdemessé tenné a platformokat a modernizációra, így az éjjellátó szemüvegekkel való repülés képességének megteremtésére, illetve olyan berendezések beépítésére, amelyekkel eltéríthetik az ellenséges rakétákat. Nyolc év ráadásul hosszú idő a biztonság- és katonapolitikában is: semmilyen biztosíték nincs arra nézve, hogy ezalatt a helikopterekre nem lesz szükség éles bevetésen.
Nem csak háborúra kell gondolni. Békeidőben is nagyon hiányoznak azok a képességek, amelyek megteremtését most elmulasztotta a HM. Már a tizenegy éve történt hejcei szlovák repülőkatasztrófa rámutatott arra, hogy a magyar kutató-mentő szolgálat helikopterei éjszaka jóformán tehetetlenek, de azóta is történt több eset, amikor emiatt nem sikerült időben beavatkozniuk, elmulasztva a segítségnyújtás lehetőségét. Ebben is van térségi ellenpélda: Szlovákia erre a célra használt Mi–17-eseit a legkorszerűbb izraeli éjjellátó technikával modernizálta, bizonyítván, hogy így igenis van értelme a régi szovjet gépek tovább éltetésének. Persze északi szomszédaink a típusváltás tekintetében sem beszélnek a levegőbe. Nemrég érkezett meg az eperjesi helikopterbázisra az ország légiereje számára megrendelt amerikai Black Hawk helikopterek első két példánya. Emlékezetes, hogy az Orbán-kormány 2013-ban még nyugati helikopterbeszerzést ígért, majd lassan elcsendesedtek a hangok. Helyette 2014-ben használt orosz Mi–8-asok beszerzése történt hárommilliárd forintért, amire az akkori miniszter, Hende Csaba már nem akar emlékezni, majd tavaly négymilliárdért megrendelték négy Mi–17-es nagyjavítását.
A HM hozzáállásának persze van egy másik olvasata is. Azt mutatja, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által adott stratégiai irányszabást, miszerint egyelőre az oroszokkal kell együttműködni a honvédség helikopterképességének fenntartásában, képtelen a nemzeti érdekeket szem előtt tartva végrehajtani, hatékonyan aprópénzre váltani. Forrásaink szerint bizonyos, hogy az említett minimális anyagigényű korszerűsítési munkálatokat jogilag be lehetett volna szorítani a szankciós keretek közé, arról nem is beszélve, mennyire életszerűtlen, hogy egy NATO-tagország haderejének ilyen képességnövelését Nyugatról felróják.
A kérdés azért is fontos, mert az idén, illetve jövőre a HM 12 darab Mi–24-es harci helikoptert is Oroszországba szándékozik küldeni nagyjavításra. Ha ismét elmulasztja a korszerűsítést, félő, hogy húszmilliárd forintjáért a honvédség negyven évvel ezelőtti technikai színvonalon lévő gépeket kap vissza. Ha a pedig a HM jogászai továbbra is szigorúan értelmezik a szankciókat, fegyverzetet sem lehet majd beszerezni a gépekhez, ami nélkül mondani sem kell, hogy a harci helikoptereknek mennyi értelmük van.
