Felhúzták az iraki zászlót Moszulban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Innen jelentem be a terrorizmus és a terroristák hamis államának végét, kudarcát és összeomlását” – mondta a kormányfő.

MTI
2017. 07. 10. 19:31

Moszulban a nap folyamán még puskaropogást és robbanások zaját lehetett hallani, ahogy a kormányerők felszámolták a dzsihadisták utolsó megmaradt állásait.

A város visszafoglalása gyakorlatilag azt jelenti, hogy az iszlamisták kalifátusának iraki része összeomlott, bár a terrorszervezet még területeket tart ellenőrzése alatt Moszultól nyugatra és délre.

A Washington vezette nemzetközi koalíció támogatását élvező iraki hadsereg, a kurd pesmerga és a síita milíciák tavaly október 17-én indították meg offenzívájukat mintegy 100 ezer fős katonai erővel, hogy visszafoglalják az ország második legnagyobb városát, amely 2014-ben került az Iszlám Állam kezére. A harcokban több ezren vesztették életüket, Moszul 920 ezer lakója menekült el, és közülük 700 ezren még mindig nem tértek vissza a Tigris folyó két partján fekvő városba.

Az Iszlám Állam az utóbbi időben jelentősen veszített befolyásából Szíriában is: ottani fővárosukban, Rakkában szintén ostrom alatt állnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.