Nagyon sejtelmes volt Trump Párizsban

Az amerikai elnök a klímaegyezményt illetően azt mondta: „valami történhet”.

MN
2017. 07. 13. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Valami történhet a párizsi klímaegyezményt illetően” – fogalmazott az MTI beszámolója szerint Donald Trump amerikai elnök, aki francia kollégájával, Emmanuel Macronnal a francia elnöki hivatalban tartott közös sajtótájékoztatót.

„Meglátjuk, mi lesz” – tette hozzá hat héttel azután, hogy bejelentette, az Egyesült Államok kilép a 2015 decemberében Párizsban aláírt ENSZ-megállapodásból.

A francia elnök néhány perccel korábban azt mondta, hogy tiszteletben tartja az amerikai elnök kilépési szándékát abból „a nagy nemzetközi előrelépésnek” tekinthető megállapodásból, amelyhez ő maga viszont „ragaszkodik”.

„Tiszteletben tartom Trump elnök döntését. Így gondolkodik és végzi a munkát, amely megfelel a választási ígéreteinek. Én részemről ragaszkodom a párizsi klímamegállapodáshoz és ahhoz a szándékhoz, hogy az egyezmény keretein belül kell továbbhaladni” – mondta Macron az amerikai elnökkel folytatott több mint egyórás megbeszélését követően.

„Nem értek egyet a párizsi megállapodásról kialakult olvasatunkkal (...) Megakadályozza a tárgyalásokat más témákban? Határozottan nem, semmi esetre sem\" - tette hozzá a francia államfő. „Az a vágyam, hogy a tárgyalások folytatódjanak az Egyesült Államokkal és Trump elnökkel ebben a témában, amely nagyon fontos” – hangsúlyozta Macron, aki szerint „most az Egyesült Államokat hagyni kell kidolgozni az útitervét és azt, hogy arról beszéljen”.

„Azaz ma nem történt hirtelen és váratlan változás, de azt gondolom, hogy megvan a közös szándék arra, hogy tárgyaljunk ezekről a témákról, és tovább dolgozzunk a lehető legjobb megállapodás megtalálásán” – hangsúlyozta a francia elnök.

A G20 csoport minapi hamburgi csúcsértekezletén, miután a világhatalmak leszögezték, hogy a klímaegyezmény visszafordíthatatlan, és az Egyesült Államok magára maradt az álláspontjával, sikerült elkerülni Washington teljes elszigetelődését, és nyitva maradt a lehetőség arra, hogy esetleg visszatérjen az egyezmény keretei közé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.