Nem alkalmazhatják többé családtagjaikat a francia képviselők

Megszavazta csütörtökön a francia Nemzetgyűlés azt a szabályt, amely ezentúl megtiltja, hogy a francia képviselők családtagjaikat alkalmazzák.

MN
2017. 07. 27. 11:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új szabály értelmében a képviselők nem alkalmazhatják saját közeli hozzátartozóikat, a törvény házastársak, élettársak, szülők és a képviselők gyerekeinek foglalkoztatását tiltja.

A szabályt megszegők 45 ezer eurós büntetést és három évi börtönt kockáztatnak. Minden más rokon, illetve egy másik képviselő közeli családtagjának alkalmazását be kell majd jelenteniük a képviselőknek, írja az MTI.

A rokonok foglalkoztatása amiatt került a tavaszi francia elnökválasztási kampány középpontjába, mert kiderült, Francois Fillon konzervatív elnökjelölt feleségét és gyerekeit is valószínűleg fiktív állásokban foglalkoztatta, s ebből a család több tízezer euró bevételhez jutott – Fillon helyzete nem is számított egyedinek, korábban a francia képviselők ötöde foglalkoztatta valamilyen formában családtagjait.

Fillon ellen ügyészségi eljárás indult, és a korábban favoritnak számító politikus végül be sem jutott az elnökválasztás második fordulójába, melyet végül Emmanuel Macron nyert meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.