Rakétaelhárító rendszer telepítéséről tárgyal az amerikai alelnök Tallinnban

Tavaly december óta megszaporodtak az amerikai politikusok látogatásai észt földön.

MTI
2017. 07. 31. 5:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Észtországot a nyugati szövetségi és értékrendszer iránt elkötelezett államként tartják számon Washingtonban. Ennek érdekében maguk az észtek is sokat tesznek. Az észt külügyminiszter márciusban videokonferencián tartott eszmecserét Rex Tillersonnal, az amerikai diplomácia vezetőjével, az észt védelmi miniszter pedig júniusban járt Washingtonban, ahol törvényhozókkal folytatott megbeszéléseket a kongresszusban. Az NPR amerikai közszolgálati rádió riportja megemlítette, hogy a washingtoni észt nagykövetség diplomatái rendszeres, szinte napi kapcsolatot tartanak fenn az amerikai kormányzat – beleértve a Fehér Ház – tisztségviselőivel, a Politico pedig arról írt, hogy volt és jelenlegi észt tisztségviselők feltűnően nagy számban jelennek meg washingtoni kutatóintézetek, agytrösztök és egyetemek külpolitikai rendezvényein.

Az Egyesült Államok Baltikum iránti elkötelezettségének megerősítéseként értékelték amerikai elemzők azt, hogy júniusban a balti térségben tizenegyezer katona részvételével tartottak NATO-hadgyakorlatot.

Az észtországihoz hasonlóan az amerikai támogatás megerősítésének küldetésével látogat az amerikai alelnök Tallinnból Georgiába és a NATO-hoz most júniusban csatlakozó Montenegróba is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.