A találkozó a New Yorkban lévő Trump-toronyban volt, ám az ígért dokumentumokat végül a magát a Kremllel kapcsolatban állónak mondó Natalija Veszelnyickaja nem adta át. A lap három, névtelenséget kérő fehér házi tanácsadóra hivatkozva ír a találkozóról.
A lap szerint a találkozó tavaly júniusban, két nappal azt követően történt, hogy Donald Trump elnyerte a Republikánus Párt elnökjelöltségét, és részt vett rajta ifjabb Donald Trump mellett Paul Manafort, a Trump-kampány akkori menedzsere és Jared Kushner, Donald Trump veje is. A lap a cikkben idézett egy közleményből is, amelyben ifjabb Donald Trump elismerte, hogy találkozott Natalija Veszelnyickajával. „Némi tréfálkozás után a nő közölte, hogy információi vannak Oroszországgal kapcsolatban álló személyekről, akik finanszírozták a Demokrata Országos Bizottságot, és támogatták Hillary Clintont” – idézte a The New York Times ifjabb Donald Trumpot. A fiatalember közleményében azt is hangsúlyozta, hogy Veszelnyickaja „kijelentései homályosak és kétértelműek” voltak. „Hamar világossá vált, hogy nincsenek érdemi információi” – fogalmazott az MTI beszámolója szerint ifjabb Donald Trump.
Natalija Veszelnyickaja ugyancsak megerősítette, hogy a találkozóra valóban sor került, és azt állította, hogy nem vitatták meg a kampányt. Paul Manafort és Jared Kushner egyelőre nem kommentálta az értesülést.
Az elnök jogászai közleményben tudatták, hogy Donald Trump nem vett részt a találkozón, és nem is tudott róla.
Ez a legkorábbi igazolt eset, hogy Trump belső körének tagjai egy orosz állampolgárral találkoztak, egyben az első olyan információ, amely ifjabb Donald Trump szerepére utal.
Az orosz ügyvéd, Veszelnyickaja – akinek ügyfelei közt orosz állami cégek vezetői is megtalálhatók – leginkább arról ismert az Egyesült Államokban, hogy heves támadásokat szervezett a 2012-ben elfogadott úgynevezett Magnyickij-törvény ellen. Szergej Magnyickij orosz ügyvéd volt, aki 2009-ben őrizetben halt meg, a gyanú szerint azért, mert vezető hivatalnokok csalásai után nyomozott. A törvény az ő halálára hivatkozva vezetett be szankciókat, kitiltotta az Egyesült Államokból a feltételezett felelősöket.