Angela Merkel szerint Magyarország megtévesztette a menekülteket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A német kancellár, a választásokhoz közeledve, már inkább helyben segítené a menekülteket.

MTI
2017. 08. 27. 11:32

megtévesztette őket, és ezért ezrével elindultak gyalog Ausztria és Németország felé”, vagyis egy „humanitárius katasztrófa elhárításáról” volt szó.

A német kancellár kiemelte: hibák korábban történtek, hiszen Németország a korábbi években túlságosan ragaszkodott a dublini rendszerhez, és nem figyelt eléggé arra, hogy a szíriai polgárháborúból és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terrorja elől Irakból elmenekülő emberek „borzalmas” helyzetbe kerültek, mert csökkentették az ellátást a libanoni és a jordániai menekülttáborokban, sok gyerek évekig nem tudott iskolába járni, a családok megtakarításai elfogytak, és így végül kialakult az EU felé irányuló menekülthullámhoz vezető szükséghelyzet.

A német kormány szerint mindebből az a tanulság, hogy

helyben, a származási ország térségében kell segíteni a menekülteknek, és törekedni kell a menekülésre késztető okok megszüntetésére,

méghozzá nemcsak Irakkal és Szíriával, hanem az afrikai országokkal kapcsolatban is – mondta Angela Merkel.

Arról is beszélt, hogy tovább kell folytatni a líbiai parti őrség kiképzését és felszerelését, de gondoskodni kell arról is, hogy a szervezet a nemzetközi jogi előírásoknak megfelelően tevékenykedjék „mind a menekültekkel és migránsokkal, mind a civil szervezetekkel kapcsolatban”, és ha „kétségek merülnek fel, utánajárunk a vádaknak”.

A kancellár a számos témára kiterjedő, terjedelmes interjúban kiemelte, hogy Németország nem hajolhat el a problémák elől, és nem zárkózhat be, hanem küzdenie kell a menekülés és a migráció okainak felszámolásáért a többi között afrikai országokkal folytatott partneri együttműködés és a helyben nyújtott segítség révén.

A Németországban tartózkodó menedékkérőkkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy javítani kell az elutasított menedékkérők hazajuttatásának hatékonyságát, az pedig elfogadhatatlan, ha valaki „szabadságra megy” abba az országba, ahonnan elmenekült.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.